You are here

Utcákat takarítottak és falfirkákat távolítottak el szombat délelőtt a szabadkai Központ III Helyi Közösség aktivistái a környékükön. A környezetvédelmi akciót negyedik alkalommal szervezték meg a helyiek.

A tiszta utcák és épületek mindenekelőtt saját érdekeinket szolgálják, ehhez pedig mindössze némi önkéntes munka és jóakarat kell – mondták el a környezetvédelmi akció résztvevői. Baráth Gábor, a VMSZ Központ III Helyi Szervezetének elnöke: „A fő hangsúly a graffitik, azaz a falfirkák eltávolításán van, de ez mellett tisztítási akció is van. A helyi közösség épületét tetőtől talpig kitisztítják az aktivisták és a helyi közösség udvarát is.”

A munkaakcióban mintegy 50 helybéli, főként fiatal aktivista vett részt. Vladimir Grahovac, titkár, Központ III HK, Szabadka: „Az idén a barátaink is csatlakoztak hozzánk a Žarko Zrenjanin Általános Iskolából és ők is aktívan részt vesznek az akcióban. Reméljük, hogy ez a kezdeményezés továbbra is tradíció marad.”

A tisztítást a szabadkai Ifjúsági Iroda is támogatta 80 000 dinárral, emellett az akcióban a VMSZ Ifjúsági Fóruma is segédkezett, a városvezetés képviseletében pedig Magosi Zsuzsanna polgármesteri tanácsadó volt jelen. „Igazán jó példának tartom a polgárok számára azt, hogy a fiatalok kiveszik a munkából a részüket a mai délelőtt folyamán. Sokkal egyszerűbb lenne nekik otthon a számítógép előtt ülni és közösségi oldalakat böngészni, illetve kávézókban kávézgatni. Ők e helyett itt vannak és példát mutatnak a számunkra.”

A környezetvédelmi akció szervezői kiemelték, hogy tevékenységükkel nem a falfirkászok ellen szeretnék felvenni a harcot, de szerintük a közfalak nem ezt a célt szolgálják és remélik, hogy a frissen festett falakat nem veszik célba a graffitisek.

Szerző: 
Pannon RTV