Ugrás a tartalomra

Egyre több befektetés valósul meg Temerinben

Európa egyik legminőségibb termőtalaja a temerini községhez tartozó Szőregen van, ahol több mint másfél méter mélységű a feketeföld talajrétege.

Az állami tulajdonban lévő földek bérbeadásából a helyi önkormányzat évi szinten 12 millió dinár bevételt valósít meg - hangzott el a temerini Községi Képviselő-testület mai ülésén.

A temerini Községi Képviselő-testület képviselői az elmúlt időszakban azon dolgoztak, hogy a település területén minél több befektetés valósuljon meg. Az idén több olyan projektet is lezárnak, amely a helyi magyarság érdekeit szolgálja - nyilatkozta Sziveri Béla, a temerini KKT tagja. Az idegenforgalmi jellegű kerékpárutat és a kápolna kiépítését a közeljövőben befejezik, de mind több eszközt tudnak fordítani a civil szervezetek működésére és a magyar tannyelvű oktatás biztosítására is - tette hozzá.

Sziveri Béla, képviselő, KKT, Temerin: „Annak köszönhetően, hogy a hatalomban vagyunk, és a VMSZ vajdasági szinten is, köztársasági szinten is hatalomban van, oda tudtunk figyelni az iskola felújítására, ahol 78 millió dinárt tudtunk kipályázni a köztársasági ügynökségtől, itt komplett az iskolának a felújítására sor kerül.”

Az ülésen olyan határozatot is hoztak, amely a helyi magyar termelők érdekeit is szolgálja. A több mint 1200 hektár állami tulajdonban levő termőföld bérbevételét a földműves szövetkezetek mellett ugyanis számos helyi állattenyésztő is kihasználja.

Pásztor Róbert, elnök, KKT, Temerin: „A Petőfi-birtok és még 8 földműves bejegyzett gazdaság, amelyből 4-5 magyar ember, akik kaptak ilyen 30-40 hektárokat, és még maradt 30-40 hektár, amely maradt licitálásra.”

A község területén lévő minőségi termőtalaj lehetőségeit kihasználva a temerini önkormányzat az idén is 3 millió dinár kamattámogatással járult hozzá a helyi termelők fejlesztéseihez.

Đuro Žiga, polgármester, Temerin: „A helyi termelők a szerződött bankoknál 300 ezer dinárig igényelhettek kamatmentes kölcsönt. A 12 havi részletlefizetés kamatköltségeit az önkormányzat fedezi, és ily módon a termelők számára az elmúlt két évben a kölcsön teljesen ingyenes.”

A támogatás mellett a helyi önkormányzat az állami tulajdonban levő földeket is kedvezményesen adja bérbe, a befolyt összeget pedig a gazdaság fejlesztésére és közhasznú projektek megvalósítására fordítja.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről