Ugrás a tartalomra

Adventi felvonulást tartottak Hajdújáráson

Vasárnap délután négy órakor ünnepi misére várták az embereket, majd a hívők végigvonultak a templomtól a helyi közösség épületéig.

Mécsesekkel vonultak végig a résztvevők a hajdújárási adventi körmeneten.Az embertömeg a templomból a helyi közösség épületéig vonult, ahol kirakodóvásár várta őket. Kürtős kalácsot és forralt bort kínáltak az embereknek. A szomszédos falvakból is érkeztek érdeklődők. Péity Károly, Hajdújárás: „Minden hagyományőrzést támogatok, ennek is nagyon örülök, hogy megrendezik a faluban.”

Hagyományos ünnepi műsorral készültek a Lifka Sándor Művelődési Egyesület szakosztályai. Négyévestől egészen a 80 évesig minden korosztály képviseltette magát a színpadon. Somogyi Mihály, Nosza: „Kevés faluban van ez így, hogy ilyen szépen megünneplik az adventet.”

Szalai Eszter, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy az ünnepi műsor egyik célja a hagyományápolás, az ünnepi hangulat megteremtése. „2007-ben kezdtük el a rendezvény szervezését. A közösséget, az együvé tartozást, a melegséget, a meghittséget, az ünnepet, a szeretetet akartuk ezzel még fokozni, és hagyományossá vált. Először csak megpróbáltuk, és aztán alig várjuk már minden évben, hogy újra megcsináljuk. Nem csak a faluból jönnek, hanem a környező falvakból is itt vannak az emberek.”

A műsor végén a Rózsa Sándor civil szervezet rajzpályázatának díjkiosztója következett. Végül pedig minden gyerkőc csomaggal távozhatott. Az esemény médiatámogatója a Pannon RTV volt.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről