Ugrás a tartalomra

A VMSZ közbenjárására áthelyezik a királyhalmi fizetőkaput

Magyarkanizsa és Szabadka polgármestere két hónappal ezelőtt egy olyan kérelemmel fordult a Szerbia Utai közvállalat illetékeseihez, hogy az épülőfélben lévő autóúton Királyhalmánál található fizetőkaput helyezzék át az országhatár irányából nézve az Y-elágazás mögé. A fizetőkapu valóban 15 kilométerrel délebbre kerül majd, a kérelemmel összhangban, számolt be lapunknak Kern Imre, a közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkára.

– Ez azért rendkívül lényeges, mert a megoldással gyakorlatilag a horgosi határátkelőhelytől egészen az Y-elágazásig, illetve onnan egészen a zombori útig nem fizettetik meg a pályadíjat, aminek köszönhetően valóban kikerülheti Szabadkát és a falvakat a teherszállítás. Ha a jelenlegi helyen maradt volna a fizetőkapu, abban az esetben attól kellett volna tartani, hogy a teherautók és autóbuszok a régi E5-ös utat választották volna, hogy ne fizessenek ezen a rövid szakaszon illetéket – magyarázta Kern.

A Szerbia Utai, mint közölte, arra tett ígéretet, hogy a fizetőkaput az elsődlegesen tervezett helyen állítja majd fel, s különböző félreértések miatt kezdődött el az építkezés a mostani helyszínen. A mostani fontos lépés az érintett helybéliek és a teherforgalom számára is – értékelte az államtitkár. Az Y-elágazással kapcsolatban elmondta, hogy a korábbi kivitelezővel befejezettnek kell tekinteni a szerződést.

– A jövő évi költségvetésben szavatolni fogjuk a szükséges pénzt a tervdokumentáció befejezésére, az útkereszteződéseket körforgalmak fogják helyettesíteni. Ezeknek a körforgalmaknak a tervei még nem készültek el, a télen minden bizonnyal ez is megtörténik. Reményeink szerint már kora tavasszal kezdetét veheti a közbeszerzési folyamat, s az év második felében elindulhat az építkezés is.

Kern hozzátette, hogy a költségvetés problémái miatt valószínűleg nem egy évben, hanem két év alatt valósul majd meg a projektum pénzelése, az Y-ág kiépítése. Jövőre a tervek szerint az autóúttól a zombori útig terjedő szakaszt építenék ki, 2016-ban pedig a zombori úttól a határátkelőig terjedő szakasz kerülne sorra.

Szerző (Forrás)
Virág Árpád, Magyar Szó (Fotó: Ótos András)
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről