You are here

Megnyílt az Expo 2018 Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás és Vásár. Idén Topolyán már tizenötödik alkalommal szerveztek ilyen jellegű rendezvényt. Az egész Kárpát-medence területéről több mint 250 kiállító mutatkozik be termékeivel és szolgáltatásaival. Vasárnap estig várják az érdeklődőket. Az Expó a hétvége minden napján ingyenesen látogatható.

Kern Imre, építésügyi, közlekedési és infrastruktúrafejlesztési államtitkár nyitotta meg a sorrendben tizenötödik topolyai mezőgazdasági és gazdasági kiállítást, az Expót. Elsősorban az országunkban zajló jelentős infrastrukturális beruházásokról beszélt, melyek közül a legjelentősebb a Belgrád–Budapest gyorsvasút szerbiai szakaszának kiépítése, mely lényegében az új selyemút, a pireuszi kikötőtől Budapestig vezető szakasza. A gyorsvasút egyes szakaszain már folynak a munkálatok, hamarosan pedig Topolyát is érinti, hiszen egy-másfél éven belül ezen a szakaszon is megkezdődnek a munkálatok. A jelentős infrastrukturális fejlesztések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Szerbiában 4 százalékot is meghaladja a GDP növekedés, ami európai összevetésben is kiemelkedőnek számít. A megnyitón felszólalt még Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdőgazdasági titkárhelyettes, aki azon tartományi intézkedésekről és támogatásokról szólt, melyek közvetve, vagy közvetlenül elérhetőek a mezőgazdasági termelők számára, kiemelve, hogy a kistermelők támogatására külön figyelmet fordítanak.

A rendezvény megnyitóján elsőként Kislinder Gábor községi elnök a házigazdák nevében szólt az egybegyűltekhez és a rendezvény jelentőségéről beszélt, valamint az önkormányzat által a termelőknek nyújtott támogatásokat is ismertette. Topolya község polgármestere beszédében kiemelte, hogy az önkormányzat kiemelt területként tekint az agráriumra, hiszen a község lakóinak többsége valamilyen módon kötődik hozzá.

A hivatalos megnyitót megelőzően megtartották az első tudományos-ismeretterjesztő jellegű konferenciát az Expón. A konferenciát a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (VASZ) és a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szervezte. A Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. cégvezetője, Skapinyecz Péter nyitotta meg. A tanácskozáson magyarországi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari feldolgozó vállalatok mutatkoztak be, hogy információkkal és technológiákkal hozzájáruljanak a sikeres gazdasági együttműködéshez és vajdasági mezőgazdaság és feldolgozóipar fejlődéshez. Skapinyecz Péter kiemelte, hogy ha egyszer már valaki beruház, az hosszú távon gondolja, érdemes olyan beruházást megvalósítani, ami az Európai Unió szabályainak megfelel. Nagy Miklós, a VASZ elnöke kiemelte, hogy a kisgazdák a szövetkezéssel tudnak nagy léptékű beruházásokat megvalósítani és így lehetnek csak versenyképesek. Juhász Attila államtitkár fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a kisebb kapacitással rendelkező családi vállalkozások is pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásokra, a nagyobb rendszereknek pedig az IPARD pályázati forrásai is elérhetőek már. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője az új pályázási lehetőségekről és ez eddigi tapasztalatokról beszélt. A konferencián három fő témakört dolgoztak fel: a gabonatárolási és szárítási lehetőségeket, a vágóhidakra vonatkozó szabályokat és a tejfeldogozást érintő előírásokat. A Szabadkai Magyar Főkonzulátus képviseletében jelen volt Farkas Imre külgazdasági attasé is.

Slingár Irén főszervező elmondta, hogy az idei több mint 250 kiállító van jelen. Vanyúr Gabriella, a Topolyai Vállalkozók Általános Egyesületének titkára elmondta, hogy az egyesület közös standján több tucatnyi helyi vállalkozó mutatkozik be. Az idei Expo szervezői: Topolya Község Önkormányzata, a Topolyai Termelők Egyesülete, a topolyai Művelődési Ház, Topolya Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a Gazdakör, a Topolyai Helyi Közösség, a Komgrad Közvállalat, valamint a palicsi V-Land Kft.

Szerző: 
Vajdaság Ma, Tóth Péter