You are here

Ülésezik a Szerbiai Köztársasági Képviselőház. Több törvényjavaslatot vitatnak meg, köztük a Tijana-törvényt.

Ez a törvény életfogytig tartó szabadságvesztést irányoz elő a gyermekgyilkosok és erőszaktevők számára. Maja Gojković házelnök felszólított valamennyi parlamenti képviselőt, hogy vegyenek részt a munkában és hozzászólásaikkal, javaslataikkal járuljanak hozzá, hogy a Tijana-törvény minél hatékonyabb legyen.

Tijana Jurićot 2014-ben gyilkolták meg. A 15 éves lány a nagyszüleinél volt a nyári szünidő alatt, Bajmokon. Barátaitól hazafelé tartva tűnt el. Hosszas keresés után csak a holttestét találták meg. Bajmoktól 23 kilométerre, Zombor határában, egy használaton kívüli szeméttelepen volt a teste elásva. Az elkövető az akkor 34 éves Dragan Đurić. A surčini mészárosként ismert férfi 12 évet kapott nemi erőszak kísérletért, 40-et pedig gyilkosságért. Összesített büntetése 40 évnyi fegyház, mivel Szerbiában ez a legmagasabb kiróható börtönbüntetés. A Tijana Jurić Alapítvány 2017. október 23-a és 29-e között aláírásgyűjtést szervezett több mint 40 településen, hogy ismét bevezessék az életfogytig tartó börtönbüntetést.

A szerb köztársasági parlament keddi ülésén napirendre került a büntető törvénykönyv módosítása, amely tényleges életfogytiglani börtönnel sújtaná a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit, és új bűncselekményként határozná meg a gyilkosság előkészületét. A Tijana Jurić Alapítvány azt kezdeményezte, hogy életfogytiglani büntetéssel sújtsák a nemi erőszak elkövetőit, illetve mindazokat, akik magatehetetlen személyekkel, vagy gyermekekkel fajtalankodnak, továbbá a hatalmi pozíciót betöltők által elkövetett nemi erőszakot. Nela Kuburović, igazságügyi miniszter elmondta, a Tijana Jurić Alapítvány 2017. november 9-én adta át a képviselőháznak a törvényjavaslatot, amit 158 460 szerbiai polgár támogatott aláírásával: „Az életfogytiglani börtönbüntetésnek teljes egészében fel kell váltania a jelenlegi legsúlyosabb, 30-tól 40 évig tartó börtönbüntetést, mivel nincs értelme, hogy mindkét büntetés egyidejűleg létezzen. Ez azt jelenti, hogy a Tijana Jurić Alapítvány kezdeményezése, amely életfogytiglani börtönbüntetést lát elő a bűncselekmények legsúlyosabb formáiért, azokra lenne kiróható, akik minősített emberölést, nemi erőszakot, magatehetetlenek és gyermekek elleni fajtalankodást követnek el.”

Pásztor Bálint, a VMSZ-DCSP képviselőcsoport frakcióvezetője már korábban közölte, hogy támogatni fogja a törvényjavaslatot: „Nagyon jó, hogy ez a javaslat napirendre került, és amiért pont ilyen megoldások lettek javasolva. De ugyanígy el kell mondani most az elején, hogy ennek egy rendkívül tragikus előzménye van, amiért ez a törvénymódosítás indítványozva lett, ez pedig Tijana Jurić halála. Egy 15 éves szabadkai kislányé, akit kegyetlen módon öltek meg 2014-ben Bajmokon, Szabadka területén.”

Hozzátette: az, hogy mindössze pár nap alatt ötször annyi aláírás gyűlt össze, mint amennyi egy polgári kezdeményezéshez kell, azt bizonyítja, hogy Szerbia lakosságának nagy része támogatja a Tijana-törvényt. Petar Petrović, az Egységes Szerbia köztársasági parlamenti képviselője minden képviselőtársának azt üzente, szavazzák meg a büntető törvénykönyv módosítását: „Mi teljes egészében támogatjuk ezt a törvénymódosítást, és úgy gondoljuk, hogy már korábban el kellett volna kezdeni ennek a kidolgozását. Szem előtt kell tartani, hogy sok országban, az EU-s államokban, ahova mi is igyekszünk, és amelyeknek az igazságszolgáltatásához szeretnénk igazodni, alkalmazzák ezt a fajta, legszigorúbb büntetést.”

Vannak olyan személyek, akik nem alkalmasak arra, hogy a társadalom tagjai legyenek - hangzott el a parlamenti hozzászólások folyamán. Ezért kell szigorítani a büntetőpolitikán. Az erről szóló vita szerdán is folytatódik, a képviselők pedig várhatóan a jövő héten szavazzák meg a Tijana-törvényt.

 

Szerző: 
Pannon RTV