Ugrás a tartalomra

Sertéstenyésztők tapasztalatcseréje

Az összefogás jelentheti az egyedüli megoldást a gazdáknak az uniós kihívásokra – hangzott el egy szakmai tanácskozáson. Szervezetten és együttműködve versenyképesek lehetnek a szerbiai kisgazdaságok is. Ma tartották Pacséron azt a sertéskonferenciát, amelyen a magyarországi tenyésztők átadták az uniós tapasztalataikat. A pacséri és a kaposvári szakegyesület vezetője pedig együttműködési megállapodást kötött egymással.

Nem rosszabb a vajdasági sertésállomány minősége az uniósnál – mondták a pacséri szakmai összejövetelen. Ahhoz azonban, hogy a szerbiai tenyésztők érdekei érvényesülhessenek az EU piacán, összefogás szükséges. „Egyesülnünk kellene, mert közös erővel többet el lehet érni, mint magányos farkasként.”

Hosszútávú szakmai együttműködési megállapodást kötött egymással a kaposvári székhelyű Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete és a pacséri Mezőgazdasági Termelők Egyesülete.

A cél, hogy a két egyesület tagjai átadják egymásnak a sertéstenyésztéssel kapcsolatos jó gyakorlatot és tudást- emelteki Kiss György a Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke. „A legfontosabb célja, hogy a szerb állattartók jobban vegyék az akadályt, és ha nagyon szépen akarom kifejezni magam, a felzárkózásnak minden egyes centjét tudják hazavinni és a vidéküket élhetővé tenni.”

„Fel kell, hogy készüljünk genetikailag és a gazdák saját maguk a termelési módszert átveszik, figyelnek a mennyiségre. Tehát egy minőséget egy mennyiséggel kell párosítani”- mondta Miklós József a Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke.

A csatlakozási tárgyalások időszakában versenyképessé kell tenni a vajdasági mezőgazdaságot – hangzott el a konferencián.
„A mi termelőink tudnak termelni, ezt már bizonyították évtizedekre, évszázadokra visszamenőleg, de az utóbbi 10-15 évben úgy érzem, hogy technológiában, törzsállományban, genetikai állományban egy kicsit lemaradtunk. Ezt a lemaradást kellene többek között ezen az együttműködésen keresztül behozni”- nyilatkozta Pásztor István a Tartományi Képviselőház elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség politikusai Pacséron még ellátogattak a termálkúthoz és a májusban elkészülő tófürdőhöz is. Bácskossuthfalván a tekepályát tekintették meg és felkeresték a helyi művelődési házat.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját