You are here

Összességében elégedett a Vajdasági Magyar Szövetség a vasárnapi, magyar nemzeti tanácsi választások eredményével - mondta Pásztor István Közügyek című műsorunk felvételén.

A VMSZ elnöke szerint ahhoz képest, hogy mennyien elhagyták már az országot azok közül, akik a magyar külön választói névjegyzéken szerepelnek, vagy valamilyen egyéb oknál fogva nem vettek részt a voksoláson, a részvételi arány elfogadható. November 4-én megközelítőleg 36 százalékos volt a részvétel a magyar nemzeti tanácsi választáson.

November 4-én a magyar nemzeti tanácsi választáson két lista indult: a Magyar Összefogás és a Magyar Mozgalom-Zsoldos Ferenc lista. A Magyar Összefogás, amelyet a VMSZ támogat, meggyőző többséget szerzett a voksoláson - mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke Közügyek című műsorunk felvételén. „Ez mindenképp egyfajta erőteljes visszaigazolása a közösség tagjai részéről annak, hogy amit csinálunk, az találkozik az emberek elvárásával, igényeivel. Ha talán a vasárnapra egy mondattal reagálni tudnék vagy lehetne, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az a békejobb, amit nyújtottam a sajtótájékoztatón, az tíz perc alatt elutasításra került. Azt gondolom, hogy ez egy nagy mulasztás és talán azt is megengedhetem magamnak, hogy a közösség érdekeit figyelembe véve talán bűn is, ugyanis egy választás után be kell fejezni a csatát.”

A választás eredménye megerősítette, hogy a magyar közösség részéről az az elvárás, hogy folytassák eddigi munkájukat - mondta Pásztor István. Hozzátette, ilyen szempontból az új MNT létrejötte nem jelent semmiféle vízválasztót. „Most van egy kis űr, ugyanis a választás napjával a mostani MNT hatásköre, illetve mandátuma lejárt addig, amíg a következő MNT nem alakul meg. Addig lesz egy pici kis interregnum, amelyik reményeim szerint nem lesz egy hónapnál, 30 napnál több. Szerencsés körülmény az, hogy a választás napja előtt tartott az MNT egy ülést, ahol a felgyülemlett ügyeket mindet sikerült elintézni, úgyhogy azt gondolom, egyfajta folyamatosság lesz majd, de erre is készültünk és azt gondolom, hogy minden lehetőségünk megvan, hogy ezt felelősségteljesen lássuk el.”

Pásztor István elmondta, a választásoknak nemzetpolitikai súlya is volt. Kiemelte, a vasárnapi nap csak részben szólt a voksolásról, illetve az MNT-ről. Meggyőződése szerint emellett a politikai orientációról, a nemzetépítés elindított folyamatának megerősítéséről, visszaigazolásáról szólt.

 

Szerző: 
Pannon RTV