Ugrás a tartalomra

Nagy feladatok előtt állunk

Pásztor István: A Máért rólunk kimondott véleménye elismerést jelent, de előrevetíti a ránk váró munkát is

Magyar Állandó Értekezlet XIV., budapesti plenáris ülésének zárónyilatkozatában Vajdaság kapcsán a nyilatkozat aláírói reményüket fejezik ki, hogy Szerbia uniós csatlakozási folyamata a közeljövőben felgyorsulhat, és még az idén sor kerülhet az első tárgyalási fejezetek megnyitására. Üdvözlik, hogy Szerbia EU-csatlakozása során a vajdasági magyarság jövője szempontjából kulcsfontosságú területek és kérdések kiemelt figyelmet kapnak. Fontosnak tartják, hogy a kisebbségi akcióterv mielőbb elkészüljön, és tartalmazza a vajdasági magyar nemzeti közösség részéről megfogalmazott elvárásokat. Történelmi jelentőségűnek tartják a magyar kormány november 18-ai döntését, miszerint 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot indít Vajdaságban támogatva a Vajdasági Magyar Szövetség fejlesztési tervét. Üdvözlik az újvidéki Európa Kollégium megnyitását is.

Bíznak abban, hogy a szerb fél által szorgalmazott kétnyelvű oktatás bevezetésére a jövőben nem kerülhet sor, mivel az a magyar közösség identitásvesztését, hosszú távon pedig asszimilációját eredményezné, és abban is bíznak, hogy a szerb nyelv oktatása a magyar közösség tagjai számára a Magyar Nemzeti Tanács által felvázolt módon zajlik majd.

Lapunk Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét kérte fel az értekezleten elhangzottak értékelésére, aki egyetértett a megállapítással: a vajdasági magyar közösség esetében a megállapítások derűlátóak, bizakodók és elsősorban a sikerekről szólnak.

– Egy jó hangulatú, nyílt légkörű, alapjaiban pozitív hozzáállású Magyar Állandó Értekezlet áll mögöttünk. A hozzászólások is inkább szóltak a közös pontokról, mint az egymást elválasztó különbségekről. Ennek eredményeképp került megfogalmazásra, majd néhány módosító indítvány elfogadását követően véglegesítésre is ez a zárónyilatkozat, melyet mindenki aláírt. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen pozitív hozadéka ennek a Máért-ülésnek – jegyezte meg a pártelnök.

„EL KELLENE GONDOLKODNIUK...”

A vajdasági vonatkozások tekintetében két fontos szegmensre hívta fel a figyelmet. Az egyik, mint mondta, az az általános szegmens, mely mindenkire vonatkozik, és a nemzetpolitikai értékeléseket, célkitűzéseket, prioritásokat foglalja magába. Ahogyan mindenki másra, ránk is vonatkoznak ezek a megállapítások, szögezte le. A másik szegmens az, amelyik külön a vajdasági magyarokkal kapcsolatos megállapításokat tartalmazza, sorolja fel, vagy legalábbis érinti a leglényegesebb témákat.

– Azokat a pontokat érinti, azokat a megállapításokat tartalmazza, amelyek megfelelnek a valóságnak mind eredmények, feladatok, mind nehézségek és kitörési pontok vonatkozásában. Ezt azért tartom fontosnak, mert ezt a zárónyilatkozatot nem mi írtuk. Ezt a nyilatkozatot a Máért tagszervezetei alkották meg, fogadták el, és ilyen szempontból az nem az önmagunkról kialakított képnek számít, hanem egy olyan képnek, amely tükrözi: a magyar nemzettest részei mit gondolnak rólunk. Mindezt nem a Vajdasági Magyar Szövetség fogalmazta meg önmagáról és a közösségről, ebben látom a megállapítások jelentőségét – húzta alá lapunknak nyilatkozva Pásztor.

– Az elmondottaknak el kellene gondolkodtatniuk azokat a Vajdaságban működő politikai pártokat és civileket, akiknek más véleményük van, abba a helyzetbe jutnak ugyanis, mint a közlekedésben a forgalommal szembe haladó és csodálkozó személy.

A megfogalmazott zárónyilatkozati megállapítások elismerést jelentenek a vajdasági magyar közösség számára, de ugyanakkor helyzetértékelést is, fejtette ki. Előrevetítik ugyanis mindazokat a feladatokat, amelyek előttünk állnak, amelyek pedig nem kis feladatnak számítanak – tette hozzá.

Szerző (Forrás)
v.ár, Magyar Szó (Fotó: Ótos András)
Többi hír