You are here

Ha a lehetőség adott, akkor mindenki, aki szeretne, rácsatlakozhat majd a szennyvízhálózatra - emelte ki a Palics HK közgyűlési elnöke.

Megkezdődtek a palicsi csatornahálózat kivitelezési munkálatai - jelentették be ma délelőtt a Vajdasági Magyar Szövetség sajtótájékoztatóján. Az építési munkálatok több útszakaszt is érintenek. Az illetékesek elkerülő utakkal, illetve részleges útlezárásokkal próbálják biztosítani a zavartalan forgalmat. A palicsi csatornahálózat kiépítésére vonatkozó szerződést egyébként még július elején írták alá.

A munkálatok már elkezdődtek. Palics szennyvízelvezető-rendszerének lefedettsége a munkálatok kivitelezését követően az eddigi 35-ről 65 százalékra növekszik, ami környezetvédelmi és turisztikai szempontból egyaránt kiemelt jelentőségű - hangsúlyozta Horvát Tímea. Szabadka alpolgármestere hozzátette, a becslések szerint az első csatlakozási szerződéseket már a jövő év folyamán aláírhatják a palicsiak. „Arra kérném és buzdítanám a palicsi lakosokat, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a csatornahálózatra, hiszen amellett, hogy környezetvédelmi szempontból fontos, fontos a Vajdasági Magyar Szövetség és minden lakos számára, továbbá Palics turisztikai és idegenforgalmi fejlesztése szempontjából, valamint a Palicsi-tó megőrzése, védelme szempontjából is.”

A projektet a német kormány támogatja a KfW bankon keresztül, mintegy 6,5 millió euró értékben. Sugár György beszámolt róla, hogy a kivitelezési munkálatok folyamatosan zajlanak majd. Az útlezárások többek között a Kozara, a Nikola Tesla, a Tó, valamint Partizan utcát is érintik. Ezeken a szakaszokon előreláthatólag szeptemberben befejeződnek majd a munkálatok. Sugár György, igazgató, Vízművek és Csatornázási KKV, Szabadka: „Párhuzamosan a kivitelező a nyomóvezetéket is elkezdi készíteni. Itt 15 km csatornavezeték van. De ezt a szennyvizet át kell vezetni a városi szennyvíz telepre, ezért egy 5 km hosszú nyomóvezeték is épül párhuzamosan. A kivitelező ennek a kivitelezését is elkezdi.”

Mindenkinek, aki szeretne és lehetősége lesz rá, ráfog tudni csatlakozni a szennyvízhálózatra - emelte ki Dobó Márta a sajtótájékoztatón. A Palics Helyi Közösség közgyűlési elnöke a polgárok türelmét kéri. Dobó Márta, közgyűlési elnök, Palics HK: „Megkérnénk a palicsi polgárokat, hogy az útlezárások és az esetleges kellemetlenségek miatt legyenek türelemmel és megértéssel. Ha minden az előrelátottak szerint alakul, akkor Szabadka város területén a szennyvízhálózattal az egyik legjobban lefedett terület leszünk. Azt gondolom, hogy ez sokak számára inkább irigylésre méltó történet.”

A kivitelezőnek 8 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. A bekötés 27 ezer dinár lesz. Ezt kétféle módon lehet befizetni, 24 havi részletben vagy pedig egy összegben, aki az utóbbit választja annak 20 százalék kedvezményt biztosít a vízművek.
 
Szerző: 
Pannon RTV