Ugrás a tartalomra

Játék letisztult háttérrel – Kerekes Sándor műveiből nyílt kiállítás a Magyar Házban

Kerekes Sándor az itt és a most festője. Opusában szecesszió, szimbolizmus és impresszionizmus találkozik, habár ezek az irányzatok nem önmagukban, hanem egymásba szövődve, fonódva, egymásból táplálkozva születnek újjá – mondta el Gyurkovics Virág Kerekes Sándor - KeS szabadkai festőművésznek a Magyar Ház földszinti tanácstermében otthonra lelő kiállítása megnyitóján.

A Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Ház Alapítvány szervezésében megvalósuló kiállítás megnyitóján Horváth Tímea, a Magyar Ház Alapítvány igazgatónője köszöntötte a megjelenteket, s örömének adott hangot, hogy a tanácsterem ismét egy művész alkotásainak lehet otthona.

"Kerekes nyitott szemmel jár a világban, és elméjében minden fontos momentumot, kiejtett szót, képélményt tárol. Ezeket az impulzusokat effektusain, színvilágán és kompozícióin keresztül beledolgozza munkáiba. Motívumaiból, a szülővárosából és az élet körforgását jelentő virágkompozíciókból éppúgy felsejlenek a kilencvenes években átélt borzalmak, mint a szerelmek és a csalódások. Szellemi frissességről árulkodik a dinamikus vonalvezetés is, amelyből szinte látni lehet, ahogyan a gondolatok sokfélesége játszik. Opusát ugyancsak végigkíséri a háttérben meghúzódó vajdasági táj felparcellázott látképe, amely a látóhatáron túlra mutat, mert Kerekes képe az otthonáról, Vajdaságról nemcsak él, de végtelen is. A kiállítás címe Virágok és harangszó, de nem mehetünk el szó nélkül a szabadkai, illetve vajdasági kötöttség mellett sem. Mert a szabadkaiaknak a bőre alá szecessziós betűkkel íródtak a szeretett város motívumai, és az így keltett impressziók vissza-vissza köszönnek a vásznakról is" – fogalmazott a kiállítás anyagáról szólva Gyurkovics Virág, s megjegyezte, minden képben ott az elmúlást jelző momentum, hogy emlékeztessen minket arra, milyen fontos a pillanat, amelyet élünk.

A szabadkai Magyar Ház földiszinti tanácstermében az utóbbi években sorra követik egymást a vajdasági képzőművészek kiállításai. A Virágok és harangszó című kiállítás mai megnyitóján Jónás Gabriella színművésznő olvasta fel a verset is festő Kerekes Sándor egy költeményét, az alkotó pedig egy festményét átnyújtva mondott köszöntet a szervezőknek.

Szerző (Forrás)
R. A., Vajdaság Ma
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját