Idősek ki mit tudja

Az Idősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedője döntőjének két vajdasági győztese is van: alkotóművészet kategóriában a Lányi Ernő IME Gránátalma hímzőszakköre, valamint csoportos hangszeres zene kategóriában a szabadkai SU-együttes.

A vetélkedő középdöntőjébe három vajdasági együttes jutott be: a palicsi Szederinda népdalkör, a szabadkai SU-együttes és a szintén szabadkai Lányi Ernő IME Gránátalma hímzőszakköre.

A rendezvényt a határon túli résztvevők nevében a rendezvény vajdasági fővédnöke, Pásztor István köszöntötte:

Elöljáróban azt szeretném elmondani, hogy az én nagyapám, akit Öregapónak hívtunk, 65 éves kora körül eldöntötte, hogy felhagy azzal a sok herce-hurcával, amit a mindennapok jelentenek, a sok szekíroztatással, ami őt illeti, ennyi volt, se a lovak, se a földek, se a kitaníttatott gyerekek és unokák gondja-baja nem érdekli a továbbiakban, befejezte az életet, ami még hátravan, azt a ház előtt üldögélve akarja eltölteni, a kispadon, nézelődve. Nem tudnám megmondani, hány év telt el, nem hinném, hogy túlságosan sok, amikor meggondolta magát, teheneket kezdett tartani és a búzás zsákokat a hátán, a fiatalokkal együtt hordta fel a padlásra, majd’ húsz évig még.

Ebből én azt tanultam, hogy a kor a fejünkben lakik és nem a csontjainkban, a lelkünkben lakik és nem az izmainkban, a szívünkben lakik és nem a ráncainkban, és nem a lehetőségeinkben lakik, hanem az erőnkben és az akaratunkban. Ennek igazságáról senkit nem kell meggyőzni, aki itt van ma, mint ahogyan senkit nem lehet meggyőzni, aki ott marad a ház előtt, a kispadon.

A döntéseink határozzák meg a lehetőségeinket, ami igaz is, meg nem is, én mindenképpen erről szeretnék néhány gondolatot megosztani Önökkel.

Nem kívánok arról beszélni, mennyire fontos, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma felismerte és támogatja a a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének kezdeményezését, az Idősek Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedőjét, amit mi csak az Idősek ki mit tudjának nevezünk. Azért nem kívánok erről beszélni, mert maga a kezdeményezés és a támogatás is szerves része annak a széles kontextussal bíró, több, különböző területet felölelő gondolkodásnak és gondoskodásnak, ami a társadalom kötőszövetét erősíti, és aminek célja egy jobb kedvű, nyitottabb közösség, ha tetszik, nemzet.

Mindenképpen szeretném azonban megköszönni a SZIME-nek a lehetőséget és a felkérést, hogy az idősek ki mit tudjának díjátadó ünnepségén, a határon túli versenyzők, résztvevők nevében szólhatok, és szeretném elmondani, miképpen eshetett éppen rám a választás.

2012 decemberében, amikor a kupuszini Csizmadia Anna megnyerte a Röpülj páva szólóének kategóriáját, végtelennek tűnő öröm és büszkeség töltötte el a vajdasági magyar közösség lelkét, úgy ünnepelte mindenki Annát, mint a saját gyerekét, a kupuszini művelődési egyesület azért, mert náluk kezdte, a szabadkai zeneiskola és a nagyszerű tanárnő azért, mert ő indította útnak, mi többiek pedig, akik a különöző rendezvényekről már ismertük nem csak Annát, de a szüleit is, nem csak a szüleit, de Silling tanár urat is, a nagyszerű néprajzost, de nem csak őt, hanem a szomszéd falubeli, doroszlói  énekes Rozi nénit, a népművészet mesterét, mi mindannyian ünnepeltünk, hogy Csizmadia Anna által megmutatkozik a vajdasági magyarok életakarata, ereje. Így éreztük, ilyen volt a hangulat.

Ezért aztán, amikor 2013-ban Kocsis József révén tudomást szereztünk erről a nagyszerű kezdeményezésről és arról, hogy a szervezésben segítségre van szükség, akkor magától értetődő volt a számomra, hogy – olyan kiváló személy, mint Mádl Dalma asszony fővédnök – mellett vállalom a vajdasági elődöntő védnökségét.

El kell mondanom Önöknek, hogy az a szeptember végi vasárnap az én számomra ma is erőt adó emlék és tapasztalat, és ezt meg szeretném köszönni. Nem azért, amit Öregapó kapcsán mint örökérvényű igazságot újra átélhettem és megtapasztalhattam az akaratról, a szívről és a lélekről, arról, hogy az életkorunk alakítói mi magunk vagyunk. Hanem azért szeretném megköszönni, mert akkor és ott, 2013 szeptemberében elmondhattam, hogy a vajdasági magyar közösséget a ’90-es évek elején az újjászerveződő művelődési egyesületek, a magyar művelődési egyesületek és azok szakosztályai mentették meg. Nemzeti önazonosságunk, összetartozásunk, a közösség megtartó ereje manifesztálódott azokban az években a művelődési egyesületekben. Nélkülük a politikai cselekvés és szerveződés, a magyar politikai érdekképviselet és annak tartalma kevés lett volna. Kevés lett volna ahhoz, hogy ma itt együtt tudjunk lenni.

Nemrégiben felhívták a figyelmem egy írásban megjelent, furcsa véleményre, ami szerint megbocsáthatatlan a nyugdíjasok befűzése, ,,akiket a vajdasági falvakból, kisvárosokból, Szabadkára, Budapestre, Szegedre, a Feszty-körképhez utaztatnak és egyéb kedvezményekkel, bálokkal kedveskednek nekik – könnyű elszédíteni a 70-80 éves asszonyokat, öregembereket, akiknek olyan kicsi a nyugdíjuk, hogy mindig is otthon kuksoltak. Ezekből aztán Orbán-rajongókat ,,nevelnek” és a VMSZ, az MNT feltétlen híveivé ,,varázsolják” őket, pedig hajdanán nem voltak eltorzult nacionalisták, azaz ,,nemzeti érzelműek”, hanem többé-kevésbé gondolkodó emberek voltak.”

Azzal én most nem foglalkoznék, hogy a nemzeti érzelmű emberek miért eltorzult nacionalisták, illetve mi pontosan az eltorzult nacionalista mértékegysége az időseknél (erről talán én tudnék mondani néhány személyes mondatot, azonban az is csak arról az eseményről szólna, és semmiképpen sem ragadtatnám magam általánosításra).

Még csak azzal sem foglalkoznék, milyen lenézés munkálkodik abban a véleményformálóban, akik úgy véli, nyugdíjasokat, idős embereket nevelni lehet, sőt, a gondolkodó emberek kategóriájából ki-nevelni őket. Azzal azonban egy mondat erejéig mégis csak foglalkoznék, hogy kimeríti-e a kizárólagosság fogalmát az, hogy valaki befűzésnek tekinti – példának okáért ezt a rendezvényt – azonban az ő elképzeléseihez közelállóakat minden bizonnyal helyén valónak tartja, örömmel és teljes joggal.  

És megkérdezném, kinek volna jobb, ha a 70-80 évesek otthon kuksolnának csak. És ha így volna, akkor bizony nem volnának ők eltorzult nacionalisták, hanem többé-kevésbé gondolkodó emberek volnának?

Nos, én azért vállaltam két évvel ezelőtt az Idősek ki mit tudján a védnökséget, és azért vállaltam ezt a mai felkérést, hogy megköszönjem minden jókedvű, idős magyarnak, határon innen és túl, hogy életerejével, jókedvével, versenyszellemével példát mutat és erőt ad nekünk.

És azt kívánom az Idősek Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedője résztvevőinek, hogy tartsák meg magukban a jókedvet, nyitottságot, vállalkozó szellemet, ami az utánuk jövőknek lehetővé teszi, hogy megszervezzék ezeket a rendezvényeket hosszú éveken át.