You are here

Kegyetlen időjárási körülmények között idézték fel a csúrogi kegyetlenségeket

A hirtelen kitört vihar, az erős szél és a zuhogó eső sem akadályozta meg a főhajtásban azokat, akik vasárnap délután Csúrogra érkeztek az 1944-es és 1945-ös magyar ártatlan áldozatoknak emelt emlékműhöz.

Az időjárás miatt az eredetinél rövidebbre szűkített megemlékezésen a Zentai Magyar Kamaraszínház művészei és az óbecsei Schola Cantorum énekkar tagjai is közreműködtek Stefaniga Ottília közreműködésével.

A magyar himnusz felcsendülését követően a történelmi egyházak képviselői mondtak imát az egybegyűltekkel az áldozatok emlékének adózva: Fuderer László katolikus plébános, Szilágyi Zoltán református püspöki segédlelkész és Mengyán Szofia evangélikus lelkész fohászkodott a tömeggel. Rutonić Róbert szavalatát követően a helyszínre érkezett küldöttségek, szervezetek, intézmények, pártok képviselői koszorúzták meg az emlékművet.

A többi között Pirityiné Szabó Judit, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársági főosztályvezetője, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, Radovan Čović, Zsablya község képviselő-testületi vezetője, Vesna Stjepanović, a csúrogi helyi közösség tanácsának elnöke, Teleki Júlia, a magyar áldozatok elismeréséért harcoló írónő, Milan Radomir, a Razzia 1942 szervezet elnöke, a magyar nagykövetség képviselői, helyi önkormányzatok vezetői, a Magyar Egység Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének, a Magyar Mozgalomnak és más szervezeteknek a tisztségviselői is elhelyezték a kegyelet virágait.

A megemlékezést követően Hajnal Jenő nyilatkozatában a szerb–magyar megbékélés fontosságára emlékeztetett, s arra, hogy ennek jelei megelevenednek akkor, amikor Csúrogon jár az ember, s a néhány évvel ezelőtt lezajlott kölcsönös államfői főhajtásra gondol. Az időjárás most mintha arra is figyelmeztetni akarna bennünket, hogy feledni nem szabad, emlékezetünkből nem lehet kitörölni mindazt, ami történt, tette hozzá.

– Amikor a vihar vezet ide bennünket, amikor együtt imádkozva érezzük át azoknak az életpályáját, akiknek meg kellett halniuk, mert magyarok voltak, akkor voltaképpen ahhoz a pillanathoz érkezünk el óhatatlanul, amikor a meghatódottságtól és imától meghasonulva rájövünk: érdemes emlékezni, érdemes zarándoklatként felkeresni a csúrogi emlékműt, és érdemes közösségként együtt lennünk ezekben a percekben is – fogalmazott Hajnal.

Huszonharmadik éve már, hogy minden évben itt vagyunk, értékelte Teleki Júlia.

– Nekem kötelességem itt lennem minden évben. Azt mondják, az ember élete attól függ, hol és mikor született. Az enyém tényleg attól függött. Csúrogon születettem, apámat megölték, kiűztek az otthonomból, koncentrációs táborba zártak, háborús bűnössé nyilvánítottak. Viszont ma is itt vagyok. Nem mehetek ki a temetőbe apám sírját felkeresni, nincs keresztje, nincs névjelzése. Nekem ide kell kijönnöm minden alkalommal, amikor rá szeretnék emlékezni – fogalmazott Teleki, aki jó iránynak és nagy előrelépésnek nevezte, hogy szerbek és magyarok ma már együtt róják le kegyeletüket az 1942-es razzia és a későbbi megtorlások áldozatai előtt.

Szerző: 
Magyar Szó, v-ár