Ugrás a tartalomra

Az állam kivonul – kérdés, hogy mi lesz a médiaházakkal

79 médiavállalatból vonul ki a szerb állam, ezek magánosításakor igyekeznek majd elkerülni azokat a hibákat, amelyek az eddigi privatizációk során jelentkeztek – jelentette be Saša Marković művelődési és tájékoztatási minisztersegéd.

A közszolgálati és az elektronikus sajtóra vonatkozó törvényjavaslat készítése már a végső stádiumba érkezett. Brüsszelbe is eljuttatják a tervezetet, amely az EU elemzését követően kerül majd a parlament elé. Már az előttünk lévő néhány hónapban várható, hogy a törvényt elfogadják – mondja a politikus. A szerbiai Tanjug hírügynökség újságírója megkérdezte a minisztersegédtől, hogy a magánosítást követően tesznek-e intézkedéseket a médiaházak megszűnése és a munkahelyvesztések ellen. Erre Saša Marković nem adott egyértelmű választ.

Szerző (Forrás)
Tanjug, RTV
Többi hír