Ugrás a tartalomra

Kezünkben a sorsunk, éljünk a lehetőséggel!

Kezünkben a sorsunk, éljünk a lehetőséggel!

Talpai Sándor: A VMSZ önkormányzati politizálásában ez volt a legsikeresebb négy év

Nagykikindát elsők között érte el a vírusjárvány. A rendkívüli állapot bevezetésekor a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete elsők között hozott létre tájékoztatóközpontot, amelyhez a magyar ajkú lakosság anyanyelvén fordulhatott segítségért. Az idős polgárok ellátását rövid időn belül megszervezték. A választási előkészületekről Talpai Sándorral, a VMSZ nagykikindai szervezetének vezetőjével beszélgettünk.


– A választásokra készülve az önkormányzati jelöltek listájának támogatására jó szervezéssel egy délután összeszedtünk ötszáz aláírást. Nagykikindán az önkormányzati listán a szavazólapon a 3-as szám a miénk. A voksolás előtt választóinknak be kell számolnunk az eltelt négy évben végzett munkáról, eredményeinkről. Ezt a célt szolgálja az a 24 oldalas 1800 példányban készült kiadvány, amelyet minden magyar családhoz eljuttatunk. A magyar választópolgárok hatalmaztak fel bennünket és bízták ránk a magyar közösséget érintő feladatok végzését. A ránk bízott feladatokat megvalósítottuk, a VMSZ önkormányzati politizálásában ez volt a legsikeresebb négy év.
Büszkék lehetünk az elvégzett munkánkra, amelyet a magyarság érdekvédelmében végeztünk. Az egyik legfontosabb terület az oktatás volt. A fejlődéshez szükség volt arra, hogy az oktatási intézmények élére magyar vezetők kerüljenek. A Fejős Klára, valamint a Móra Károly Általános Iskolákat magyar igazgató irányítja, az óvoda igazgatóságába pedig magyar igazgatóhelyettes került. A választópolgárok mondhatnák, hogy ez a természetes. Igen, ám, de tudni kell, hogy céljaink eléréséhez nagy harcot kellett vívnunk. Az elért eredmények pedig önmagukért beszélnek.
Felújítottuk a Mi Örömünk Óvodát, ahol korábban nem létező magyar napközit nyitottunk, és az óvodás és napközis gyerekeket mindennap otthonuktól a napköziig és vissza szállítjuk térítésmentesen. Elhelyeztünk két magyar óvónőt. Az általános iskolákban minden évben újra és újra ki kell harcolni, hogy öt diákkal is megnyílhasson a magyar tagozat. Az elsősöknek beiskolázási csomagot osztunk, középiskolásaink pedig ingyen utazhatnak magyar iskolaközpontokba. Ilyen kedvezmény egyedül Nagykikindán van. Egyetemistáinknak ösztöndíjat és kollégiumi elhelyezést biztosítunk.
A művelődési életben is egyedülálló pozíciókat harcoltunk ki. A koalíciós partnerünkkel kialakult kiváló együttműködés eredményeként elértük, hogy a művelődésre szánt pályázati pénzek tíz százaléka bennünket illessen meg, és ezeket a pénzeket mi osztjuk el, nem pedig valaki más mondja meg, hogy kihez kerüljenek. Ennek köszönhetően a magyar művelődési élet, az egyesületeink működése soha nem volt kétséges és biztos anyagi alapon nyugszik. Ugyanakkor élvezzük az MNT és a tartomány támogatását is.
Mindemellett egy olyan támogatást is kiharcoltunk, amelynek értéke évi kétmillió dinár, és amely a magyar közösségeket érintő infrastrukturális beruházásokra fordítható. Ilyen volt az Egység Művelődési Egyesület székháza tetőszerkezetének a cseréje, az egyesület és az idősek otthona előtti parkoló kiépítése, Kisoroszon az emléktárgybolt felépítése, Szajánban pedig a játszótér kialakítása. Egyházi épületeink felújításában is szerepet vállaltunk, Mokrinban az esővíz-elvezető csatorna felújítására, valamint Töröktopolyán a templomudvar betonozására is sor került.
A gazdaságfejlesztési programunkat az anyaország teljes egészében támogatja a Prosperitati Alapítványon keresztül. Számos gazdálkodó, méhész és vállalkozó jutott támogatáshoz. A fiatal nemzedékre is gondoltunk, akik föld és házvásárlásra kaptak támogatást, ily módon segítve az itthon maradásukat. Ezt a jó gyakorlatot még erőteljesebben fogjuk folytatni a következő években.

Nagyon fontos elképzeléseink, terveink vannak a következő négy éves ciklusra. Minden magyar lakta településre jut egy-egy beruházás önkormányzati támogatásból. Infrastrukturális beruházások között szerepel az utcák aszfaltozása, a közutak felújítása, a szennyvíz- és ivóvízhálózat cseréje és kiépítése, a falusi turizmus serkentése, valamint egyházi épületek és közterületek rendezése.
Nagyon fontos, hogy a VMSZ képviselői ott legyenek, ahol a döntéseket hozzák, hogy a hatalom része legyünk, mert csak akkor tudjuk megvalósítani a terveinket, amelyek az itt élő magyarság számára létfontosságúak. Ezért a köztársasági és a tartományi listán karikázzuk be a 4-es számot, a Nagykikinda önkormányzati listán pedig a 3-ast! – mondta Talpai Sándor.

 

Szerző (Forrás)
Magyar SZó, ger
Többi hír