Ugrás a tartalomra

Csikós László: Államtitkárként is jövök segíteni

Csikós Lászlót, a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárjelöltjét még hivatalában, a magyarkanizsai önkormányzatban értük utol, ahol az államtitkári kinevezéséről szóló hivatalos végzés megérkezéséig eddigi munkafeladatait látja el. Az 52. életévében járó, magyarkanizsai születésű, de Szabadkán élő szociális munkás az utóbbi években a magyarkanizsai Községi Tanács kommunális ügyekkel és rendkívüli helyzetekkel megbízott tagjaként, az azt megelőző mandátumban pedig polgármesteri tanácsnokként dolgozott, mostanában azonban egyre többször foglalkozott szociális kérdésekkel is.

Községi megbízatásból állami funkcióba kerülni nem kis dolog és óriási felelősséggel jár, Csikós László azonban nem fél az új feladatoktól. Elég edzettnek és tapasztaltnak érzi magát ahhoz, hogy az Aleksandar Vulin által irányított Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztériumban helyt tudjon állni, hisz eddigi, igen sokrétű munkafeladatainak végzése során megtanulta meglátni, észrevenni, de megoldani is a legégetőbb gondokat.

- Magyarkanizsán a kommunális ügyek elég jól állnak. Nem mondom, hogy jók, de elfogadható szinten vannak, persze tennivaló az akad még bőven. A katasztrófavédelmet - elsősorban a tűzvédelem és a tűzmegelőzés szempontjából - az elmúlt hat évben a korábbinál jóval magasabb szintre sikerült felfejlesztenünk. Felújítottuk illetve modernizáltuk a község önkéntes tűzoltó egyesületeinek felszerelését, új tűzoltó rohamkocsikat szereztünk be, amelyekkel nagyon rövid idő alatt a riasztás helyszínére tudunk érkezni, lefedve velük községünk egész területét. Nem kis dolog ez, ha tudjuk, hogy Magyarkanizsa község 13 településből áll. Az idei évre az ellenpólust, a csapadékelvezetés sokáig hatalmas problémáját is eredményesen megoldottuk, fenntartása és működtetése talán már könnyebb feladat lesz.

- Azt, hogy Szerbia a szakadék mélyén van, nem én mondtam elsőként, és nem is én találtam ki, ezt az eddig működő és az új kormány néhány tagja is elmondta már előttem. Éppen ezért számomra nagyon nagy kihívás, hogy lehetőségem nyílik a katasztrófavédelemből, az országhoz hasonlóan ugyancsak a szakadék mélyén álló közügyekre összpontosítani. Elsősorban azt szeretném, hogy minden ember normális, neki megfelelő munkahelyet találjon, kizárólag annak érdekében, hogy családját tisztességesen el tudja tartani, hogy javuljon a szociális helyzet, és ezzel minél kevesebb polgártársunk szoruljon valamiféle szociális támogatásra.

- Első lépésként a közmunka lehet az a hatékony eszköz, amellyel hozzáfoghatunk a munkanélküliség és nincstelenség felszámolásához. A közmunkaprogramokat a környező országokban, így Magyarországon is sikerrel alkalmazzák. Sajnos tény, hogy Szerbiában, szerény becslések szerint is, legalább 250-300 ezer munkavállaló feketén dolgozik a magánszférában, éspedig azért, mert hatalmasak az adók és a járulékok. Amennyiben ezen tudunk változtatni, máris 250-300 ezer illegális munkavállalót tudunk átkonvertálni legális munkavállalóvá, aminek következtében a gazdaság motorja vélhetően fel tudna valamelyest élénkülni. A közszférában foganatosított megszorító intézkedéseket talán felül kellene vizsgálni, mert nem mindegy, hogy hol és mennyire szigorítunk. Elsősorban a túlméretezett közszférát kellene megszorítani, ahol feleslegesen magas a foglalkoztatottak száma, azokat viszont, amelyekből hiány van, amelyek épp emiatt nem tudják megfelelően ellátni a feladatukat, inkább segíteni kellene.

- Magyarkanizsa a szociális védelem terén is sok mindenben az élen jár vagy legalábbis az élmezőnyhöz tartozik, legyenek azok a sérült, halmozottan sérült vagy éppen a fogyatékkal élők, de akár a különféle aszociális viselkedéssel rendelkezők. A község szociális hálója mindazokra a polgártársunkra kiterjed, akik községünk területén állandó lakhellyel bírnak, hisz számukra is biztosított a minimális szociális védelem. A meglévő szociális háló kiegészítéseként a közelmúltban hozzáláttunk a falu-, tanya- és peremkerületi-gondnokság rendszerének felépítéséhez, amivel reményeink szerint egy integrált szociális védelmet tudunk nyújtani a község erre rászoruló polgárainak, ami akár példaértékű lehet az ország más községei számára is.

- Van ennek a szakterületnek Magyarkanizsára nézve még egy sarkalatos pontja. Előző mandátumomban, mint polgármesteri tanácsnok, sokat foglalkoztam az állami szervekkel is, ezen keresztül a hazánkon átvonuló, Szerbiát főleg a magyarkanizsai község területén illegálisan elhagyni szándékozó szíriai, afganisztáni, pakisztáni és más menekültekkel, akik rengeteg gondot és tennivalót okoztak és okoznak a mái napig is községünk szociális és rendvédelmi szerveinek és szervezeteinek. Amennyiben a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztérium államtitkára leszek, ezzel a problémával újra szembesülnöm kell, s államtitkárként talán többet tudok majd segíteni a magyarkanizsai és a többi, hozzá hasonló problémákkal küszködő község ilyen irányú gondjainak enyhítésében.

Csikós László államtitkári posztra való távozásáról a közelmúltig a magyarkanizsai önkormányzat sem tudott, így fel sem készülhetett a megfelelő helyettes biztosítására. A katasztrófavédelem vonalán hozzá futottak be az adatok szinte az egész Kárpát-medence területéről, legyen szó nagyobb méretű csapadékról, viharokról, hófúvásról, a vízállás alakulásáról, az árvizekről, a kisebb vagy nagyobb tömegszerencsétlenségekről, esetenként olyan, valahol a környező országokban bekövetkezett katasztrófáról, amely Magyarkanizsa községre is kihatással lehetett. Mindenről, minden pillanatban naprakész információkkal rendelkezett. Ezeknek a szálaknak és kapcsolatoknak a kézben tartása és irányítása komplett embert igényel. Nos, Csikós László ígéretet tett, hogy egy ideig, és persze, ha a minisztérium ezt lehetővé teszi számára, igyekezni fog minél gyakrabban megjelenni a magyarkanizsai önkormányzatban, hogy segítséget nyújtson ezeknek a munkafeladatoknak az ellátásában és a megfelelő utód felkutatásában, mert az esetleges katasztrófák általában nincsenek tekintettel a politikai változások miatt (Magyarkanizsán vagy bárhol) előállt hiányosságokra.

Szerző (Forrás)
Bödő Sándor, Vajdaság Ma
Többi hír