Ugrás a tartalomra

Antonijević: Mielőbb meg kell hozni az új alkotmányt

Nem kell tovább várni az alkotmánymódosítással, mert a jelenlegit sietve hozták meg, ezért hiányos és inkonzisztens, jelentette ki Milan Antonijević, az emberi jogi ügyvédek bizottságának, a JUKOM-nak az elnöke. Meglátása szerint az eurointegráció miatt is két éven belül meg kell hozni az új alkotmányt.

Az európai integráció folyamata azért is nagyon jó, mert lehetetlenné teszi a valós kép elrejtését, ezért jól látszik, hogy az igazságügyi rendszer rossz, nem alkalmaznak az emberi jogokhoz kapcsolódó egyes előírásokat, hangsúlyozta Antonijević.

Emlékeztetett, ezekre a területekre vonatkozik a 23. fejezet, amelynek kapcsán már véget ért az átvilágítási folyamat, és várhatóan a napokban megérkezik az erre vonatkozó jelentés az Európai Bizottságtól.

A JUKOM információi szerint a tárgyalások során kulcsfontosságúnak vélt 23. fejezetről szóló jelentés nagyon hasonló lesz majd az Európai Bizottságnak a Szerbia előrehaladásáról szóló jelentéséhez, tehát ugyanazok a problémák szerepelnek majd itt is. Antonijević arra számít, hogy a jelentés megérkezése után a nyilvánosságot is megszólítják az erre területre vonatkozó akcióterv készítői.

Az egész európai integrációs folyamatnak társadalmon belüli párbeszédnek kell lennie, amelyben nagyon kevés dolgot követelnek az államtól, de annak nagyon sok dolgot magától kell megtennie annak érdekében, hogy a polgárok érezzék a javulást, véli Antonijević.

Meglátása szerint a jelenlegi alkotmány nem adott jó alapot az igazságszolgáltatás függetlenségéhez, erről tanúskodik a számos megoldatlan bírósági ügy és az össze nem hangolt bírósági gyakorlat. Emellett egyes döntések nincsenek összhangban a nemzetközi szabványokkal és az európai emberi jogi bíróság gyakorlatával, értékelt Antonijević.

Arra a kérdésre, hogy az állam tett-e ez ellen valamit, Antonijević azt válaszolta, elfogadtak ugyan olyan jogi kereteket és stratégiákat, amelyek lehetővé teszik a reformokat, de nem tettek eleget annak érdekében, hogy ezt végre is hajtsák.

Szerbiában csak deklaratívan tartják tiszteletben az emberi jogokat, véli a JUKOM elnöke, aki szerint számos olyan esetet lehet találni, amelyben sérülnek az emberi jogok, erre viszont nem ad adekvát választ az igazságszolgáltatási rendszer. Mindazok, akik a bíróság elé állnak jogaik védelme érdekében, jól tudják, mennyi időre van szükség egy eljárás lezárásához, tette hozzá, s megjegyezte, ezzel a helyzettel a JUKOM ügyvédei is szembesülnek.

Noha a szerbiai alkotmánynak vannak az emberi jogokra vonatkozó fejezetei, ezek egy része nincs adekvát módon szabályozva, így például a magánélethez való jog vagy a nemek közötti egyenlőség kérdése, magyarázta Antonijević, aki szerint például az sincs jól meghatározva az alkotmányban, hogy kinek van joga döntést hozni a szülésről.

„Ha be szeretnék bizonyítani, hogy készen állnak az európai integrációra, akkor megtesznek majd minden szükséges intézkedést, és módosítani fognak az alkotmányon” – hangsúlyozta, s hozzátette, az alkotmánymódosítással kapcsolatos nyilvános vitához legalább egy évre lesz szükség annak érdekében, hogy komoly legyen, s a társadalom minden területén megtörténjen.

Antonijević szerint az egész folyamathoz optimálisan két évre van szükség.

Arra a kérdésre, hogy az új alkotmány meghozatalakor mi lesz a Koszovót említő preambulummal, Antonijević azt válaszolta, hogy minden „érett államnak el kell gondolkodnia azon, milyen üzenetet kíván közvetíteni”.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, FoNet
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját