You are here

Furcsa kettőség lett úrrá rajtam most, amikor búcsúznom kell Brüsszeltől. Attól a várostól, amely ugyan korábban nem szerepelt a képzeletbeli bakancslistámon, az elmúlt hetek során azonban mégis igencsak fontossá vált számomra. Rendkívüli módon örülök ugyanis annak, hogy eljuthattam ide, és megtapasztalhattam a város lüktetését, megismerhettem múltjának és jelenének meghatározó momentumait, valamint betekintést nyerhettem az otthonról kissé távolinak, sőt talán idegennek is tűnő Európai Parlament mindennapjaiba, amely – nem tagadom – valósággal lenyűgözött, nemcsak az épület szépsége és monumentalitása miatt, hanem az itt folyó munka szervezettsége, az itt dolgozó emberek közvetlensége, valamint az emberi viszonyok pozitív értelemben vett sokszínűsége miatt is.

Az említett furcsa kettősség oka nem más, mint az, hogy egyrészt nagyon megkedveltem a várost és az itteni munkát, másrészt viszont az otthonomat és az otthoni dolgaimat is hihetetlenül szeretem, még akkor is, ha olykor – mint mindenkinek, nekem is – el kell távolodnom tőle egy kis időre ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam, amire az elmúlt egy hónap (is) kiváló lehetőséget kínált számomra.

Abban, hogy kiválóan érezhettem magam és fantasztikus élményekben lehetett részem mind Brüsszelben, mind Strasbourgban, óriási szerepe volt Deli Andor képviselő úrnak és munkatársainak, akiknek – úgy érzem – sikerült becsempészniük nemcsak Vajdaságot, hanem egy kis vajdaságiságot is az Európai Parlamentbe, a vajdasági mentalitás minden pozitív elemével, a kiváló helyzetfelismeréssel és problémamegoldó-készséggel, a töretlen kitartással, a mindennapokat meghatározó derűlátással, a minden pillanatot átható közvetlenséggel és a határtalan vendégszeretettel együtt, amire – azt hiszem – büszkék lehetünk mindannyian, akik általában otthonról szemléljük az itteni történéseket.

Jó volt látni és még jobb megtapasztalni azt a lelkesedést, odaadást és elhivatottságot, amellyel a munkájukat végzik, hiszen ez az, ami által nemcsak az egyén, hanem a közösség szintjén is egyről a kettőre juthatunk, és ami éppen ezért példaértékű lehet valamennyiünk számára, akik hiszünk a közösség erejében, és bizakodóan tekintünk a vajdasági magyarság jelenére, illetve jövőjére is.

Az Európai Parlamentben eltöltött egy hónap az új impulzusok és az új élmények mellett a komfortzónából való kilépést is jelentette számomra, ami rendkívül fontosnak tekinthető napjainkban, hiszen az ember – akármilyen változatos életvitelt is folytat – egy idő után hajlamossá válik arra, hogy belekényelmesedjen a mindennapokba, ami ellen állandóan küzdenie kell, ha fenn akarja tartani magában azt a tüzet, amely a tenni akaráshoz, a mások segítéséhez és a közössége fejlesztéséhez szükséges erőt táplálja benne. Ehhez persze a komfortzónából való kilépés mellett óriási szükség van arra is, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak a világról, akik hozzánk hasonló értékrenddel bírnak, és akikkel a közös munkát éppen ezért sokkal inkább egyfajta örömforrásként éljük meg, mintsem valamiféle ránk nehezedő teherként vagy netán a kibontakozásunkat és a kiteljesedésünket akadályozó béklyóként.

Az Európai Parlament pontosan ilyen hely volt számomra, amiért ismételten nagy-nagy köszönet illeti Deli Andor képviselő urat és munkatársait, akiknek ezúton is további eredményes munkát kívánok, nemcsak Vajdaságot, hanem a vajdaságiságot is képviselve Brüsszelben!

Máriás Endre

2019. február 4.