Skip to main content

Megalakult a tartományi parlament

Megalakult a tartományi parlament

Megalakult a tartományi parlament

Az ülésen nem választották meg a vajdasági képviselőház elnökét, alelnökeit és főtitkárát sem.

A korelnök Miroslav Španović vezette az ülést. Hitelesítették a képviselői mandátumokat, és megalakult a 120 fős új tartományi parlament valamint a képviselőcsoportok is.

A Szerbia az erőszak ellen tagjai az alakuló ülés előtt elmondták: hitelesítik a mandátumaikat, azonban alelnöki posztot, valamint bizottsági jelöléseket nem vállalnának, ugyanis véleményük szerint a választási folyamat kudarcot vallott Szerbiában. Azt mondták, az elkövetkező négy évben szigorúan kritizálják majd a tartomány munkáját és fényt derítenek majd arra, mire költik a vajdasági költségvetést.

Stanko Pužić, képviselő, Szerbia az erőszak ellen koalíció: „A mai ülés tekintetében nem vagyunk pozitívak. Hitelesítjük a mandátumainkat hiszen ezek nem csak a mieink, hanem 215 ezer polgáré is, akiknek a bizalmát elnyertük, és akik ezzel határozottan nemet mondtak ennek a rezsimnek. Mi a nép hangja leszünk Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházában.”

A képviselői mandátumok hitelesítésével és a képviselőcsoportok megalakulásával elkezdődtek a koalíciós tárgyalások, elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetséggel valamint a Szerbiai Szocialista Párttal, ismertette Damir Zobenica, a Szerb Haladó Párt képviselője.

Arra is ígéretet tett, hogy hamarosan döntés születik a vajdasági képviselőház elnökének, alelnökeinek és főtitkárának személyével kapcsolatban. „Sajnálom, hogy azok, akik ennyi mandátumot szereztek meg, vagyis 30-at ebben a parlamentben, nem vettek részt a választási küszöböt meghaladó listák képviselőinek konzultációs megbeszélésén, nem vettek részt ma a munkában. Azonban ez természetesen semmilyen módon nem befolyásolja majd az ország egy ilyen fontos szervének munkáját. Ismétlem, hamarosan befejezzük az alakulóülést az összes tervezett testület felállításával, amelyeket meg kell választanunk.”

A Vajdasági Magyar Szövetség megalakította a 9 tagú képviselőcsoportját, ezzel a harmadik legerősebb politikai erő Vajdaságban. Továbbra is a kormánykoalíció része szeretne maradni a VMSZ.

Juhász Bálint, tartományi frakcióvezető, Vajdasági Magyar Szövetség: „Szeretnénk folytatni a munkát, abban a kiváltságban van részünk, hogy a magyar közösségért dolgozva, a magyar közösség prioritásait is előtérbe helyezve, elérve, azért dolgozva egész Vajdaságért, Szerbiáért tudunk dolgozni. Szeretnénk folytatni a magyar és a szerb nép, a két ország közötti kapcsolatok erősítését. Szeretnénk abban a szellemben továbbdolgozni, amelyben Pásztor István, megboldogult elnökünk tanította ezt nekünk, amilyen példát mutatott.”
 

A 120 fős tartományi parlamentben az SZHP-nek 66, a Szerbia az erőszak ellen listának 30, a VMSZ-nek 9 képviselője lesz. A szocialisták és az Új Szerbiai Demokrata Párt 7-7, míg az Orosz Párt egy képviselővel vesz részt majd a munkában.
 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti