Skip to main content

Érezhető az előrehaladás

Érezhető az előrehaladás

Konkrét célokról, az eddig elért eredményekről és a tervekről beszélgettünk Kúla alpolgármesterével
Érezhető az előrehaladás

Az elmúlt évről szóló összefoglalója elején Valka Károly alpolgármester lapunknak elmondta,  büszkék arra, hogy Kúlán a magyarság összetart, a környező településeken és a városban élők összekovácsolódtak, hiszen csakis így érhetők el a közösség számára fontos célok.

− Az Európa-szerte nehéz gazdasági helyzet közepette az önkormányzat részéről igen sok  beruházás valósult meg, illetve van folyamatban, a községben érezhetők az infrastrukturális fejlesztések és az előrehaladás, s ezt a polgárok is napról napra tapasztalhatják.

Sikerült megvalósítani a Veprőd és Keresztúr közötti út szélesítését, valamint befejeztük az egyik legnagyobb beruházást, a Szivác és Sztapár közötti, mintegy 16 kilométer hosszú regionális útszakaszt, s ezáltal lehetővé vált a Kúla és Zombor közötti zavartalan közlekedés.

 

Az itteni magyarság szempontjából mindenképpen kiemelhető, hogy a Mozdulj! Petőfi! Programsorozat részeként tavaly Kishegyes és Törökfalu mellett a város legszűkebb központjában felavattuk Petőfi Sándor mellszobrát, amely az első magyar vonatkozású szobor Kúlán. Emellett pályázaton nyertünk egy Petőfi-körtefát, amit a Népkör MMK udvarában ültettünk el. A magyarság számára a másik jelentős esemény a római katolikus temetőben az 1944–45-ben ártatlanul kivégzett áldozatok emlékművének a leleplezése volt. A magyar–szerb vegyes bizottság adatai 103 helyi nevet említenek, ezeket feljegyeztük az emlékműn lévő időkapszulába – sorolta Valka Károly.

Szavai szerint mintegy 50 kilométeres körzetben a Petőfi Brigád Általános Iskola az egyetlen olyan intézmény, ahol magyar nyelven is folyik a tanítás, ezért kiemelt jelentőségűnek számít a Magyar Nemzeti Tanács és a helyi magyarság számára. A tartományi oktatási titkárság támogatásával tavaly sikerült befejezni az összes nyílászáró cseréjét, ugyanakkor a régi iskolaszárny új tetőt kapott.

− Az ipari övezetben gazdasági szempontból újabb jelentős beruházás, egy bevásárlóközpont építése kezdődött meg szeptemberben, jelenleg a megfelelő áramellátás projektumának kidolgozása van folyamatban, a tervek szerint a létesítmény már az idén elkészül. Ez a központ számunkra azért fontos, mert közel van Kúlához és Verbászhoz is, és mintegy 250-300 dolgozó számára biztosít munkalehetőséget. Nem kevésbé fontos, hogy a szerb kormány támogatásával folytatódik a sportközpont második fázisának építése. Az új és már működő nyitott medence mellé egy csukott medence kiépítése van tervben, amihez készül a szükséges tervdokumentáció. Ha már a sportnál tartunk, el kell mondani, hogy a végéhez közeledik a cservenkai sportközpont felújítása. Az elmúlt időszakban a tetőszerkezetet, valamint a padlózatot is sikerült teljes egészében rendbetenni – mondta a község alpolgármestere.

 

Valka Károly kiemelte, az elmúlt időszakban nagy beruházások történtek a kúlai katolikus templomban, az épület jelenleg a környék egyik legszebb temploma, ugyanakkor folyamatban van a sziváci római katolikus templomnak a felújítása. A falak átvágása és szigetelése megtörtént, leverték a vakolatot, a falak jelenleg száradnak, de szükség lesz a torony és a tetőszerkezet felújítására is, tehát komoly beruházásról van szó. Amennyiben sikerül eszközöket biztosítani, a munkálatokat az idén, esetleg jövőre szeretnék befejezni. Szivácon a református templom tornya nagyon rossz állapotban van, ennek felújítására a tartományi kormány biztosított pénzt, így a napokban megkezdődtek a munkálatok a torony felső részén.

− Tekintettel arra, hogy Kúlán a Josip Kramer és a Petar Drapšin utcák kereszteződésénél több baleset is történt, a községi közlekedési bizottság úgy ítélte meg, hogy szükség mutatkozik egy új villanyrendőr kihelyezésére. Az ehhez szükséges dokumentáció elkészült, és bízok abban, hogy pályázatok útján ehhez a beruházáshoz is mielőbb sikerül anyagiakat biztosítani. 

 

Ami a Népkör Magyar Művelődési Központ épületét illeti, az előző években komoly felújítások és építkezések folytak rajta, hátravan még egy öltöző és egy könyvtár kialakítása, az idén ezeket a munkálatokat is szeretnénk elvégezni. Már többször is elmondtuk, hogy a Népkör az itteni magyar közösség második otthona, hiszen amellett, hogy itt jönnek össze a kézimunkával, néptánccal, színjátszással foglalkozó csoportok, az épületben folyamatosan zajlik az élet, itt tartjuk szinte mindegyik rendezvényünket – mondta Valka Károly.

Kiemelte, Kúlán tavaly a köztársasági és tartományi parlamenti választások mellett az Alsóváros helyi közösség tanácsának tagjait is megválasztották. A kúlai magyarság mindkét helyen a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjeinek szavazott bizalmat. 

− Tekintettel arra, hogy a kúlai magyarság zöme, csaknem 2/3-a az Alsóváros területén él, szükség van arra, hogy mi is ott legyünk a helyi közösség döntéseinek meghozatalakor, és aktívan részt vegyünk a tanács munkájában. Mindezt tudják a választópolgárok is, hiszen a helyi közösség kinevezett titkára, a tanács alelnöke és a végrehajtó bizottság elnöke is a VMSZ jelöltjeként indult. Ami pedig a tartományi és a köztársasági választásokat illeti, elégedettek vagyunk a kúlai magyar közösség részvételével – mondta lapunknak a község alpolgármestere.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Paraczky László
Ostale vesti
Izbori za Evropski parlament biće održani ove godine u Evropskoj uniji, uključujući i Mađarsku.
Generalni konzulat Mađarske, kancelarije CMH-a i mesne organizacije SVM-a takođe pomažu pri upisu u birački spisak