Skip to main content

Tenni a magyar közösségért

Tenni a magyar közösségért

Küzdelmes évet tudhat maga mögött a kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ
Tenni a magyar közösségért

Az év vége és az új esztendő eleje mindig egy összegzésre, áttekintésre sarkallja az embert. Nem történt ez másképpen Talpai Sándornál, a kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ elnökénél sem, aki a helybeli magyar közösséget érintő kérdésekről adott számot. Mint az a beszámolójából kiderült, a 2023-as év a kihívások éve volt, amely a nagy tervek megvalósításáról, de a jövő megalapozásáról is szólt.

– A sok-sok munka, a kihívás, az idegeskedés, a feszültség, és néha a félelem határozta meg a mindennapjaimat. Legnagyobb kihívásként a vendégház befejezését, az oda vezető út kiépítését, illetve a szobák berendezését éltem meg. A feladat nem bizonyult egyszerűnek, mert rengeteg feltételnek meg kellett felelni, biztosítani az anyagiakat, ellenőrizni a munkát, a dokumentációt, illetve vigyázni arra, hogy minden az előírásoknak, illetve a törvényeknek megfelelő legyen. Voltak nehéz pillanatok, de én kitartóan folytattam a kitűzött cél felé vezető utat – kezdte a visszaemlékezést az elnök.

Talpaitól megtudtuk azt is, hogy az előző év során bővítették az alapszabályzatot, pénztárt nyitottak, hogy a szolgáltatásaikat meg is tudják fizettetni, és megnyitották a vendégházat.

– Megszálltak itt magyarországi és romániai sport-, valamint művelődési egyesületek csoportjai is, de egyének is érkeztek, akik pihenésre használták a környezetet és a szálláshelyet. Szeretnénk ezt a gazdasági tevékenységet folyamatossá, illetve zökkenőmentessé tenni, de a rengeteg papírmunka, a vendégfogadás, a regisztrálás egy újabb személyt igényelne, ennek a gondnak a megoldására most keressük a támogatási lehetőséget – mesélte Talpai Sándor.

A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központban a múlt évben építkezési munkálatokból sem volt hiány, amikor nem valami újat alkottak, akkor valamilyen felújítás folyt.

– Fontos volt a nagyterem, a konyha és a hímző helyiség alapjának megerősítése, mivel a hátsó fal alapzata megrepedt. Szükségesnek bizonyult egy új emésztőgödör ásása és az esővíz elvezető csatorna kiépítése is. A beruházások mellett a koronavírus-járvány után a rendezvényeinket is újra a régi kerékvágásba kellett hozni: a népművészeti táborunkat, a gasztronómiai fesztiváljainkat és az adventi rendezvényünket, amelyet sikeresen meg is valósítottunk. Hogy a rendezvényeinket és a beruházásainkat is megvalósítottuk, nagy köszönettel tartozunk támogatóinknak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárságnak és Nagykikinda Önkormányzatának. Természetesen mindez nem sikerült volna a Vajdasági Magyar Szövetség és a választók támogatása, segítsége nélkül – sorolta az elnök.

Tervekből az új esztendőre sincs hiány. A Torontál Központ és azzal együtt Talpai Sándor feladatának tekinti, hogy tegyen a Kisoroszon élő magyarságért.

– Közéleti személyiségként nemcsak a központunkról kellett gondoskodnom, hanem a falunk magyar érdekeltségű dolgaiért is tenni kellett, így hoztuk létre a katolikus temetőben a 100 m hosszú új járdát, amit 2024-ben folytatni szeretnék. Ezenkívül parkolókat hoztunk létre a parókia és az egészségház előtt is. Tavaszra a temető előtt is ilyet szeretnénk megalkotni – zárta gondolatait Talpai Sándor. 
 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, VH
Ostale vesti
Izbori za Evropski parlament biće održani ove godine u Evropskoj uniji, uključujući i Mađarsku.
Generalni konzulat Mađarske, kancelarije CMH-a i mesne organizacije SVM-a takođe pomažu pri upisu u birački spisak