Skip to main content

A vajdasági magyarság érdekképviselete köztársasági és tartományi parlamenti szinten is fontos

A vajdasági magyarság érdekképviselete köztársasági és tartományi parlamenti szinten is fontos

A vajdasági magyarság érdekképviselete köztársasági és tartományi parlamenti szinten is fontos

 Ezt hangsúlyozták a Vajdasági Magyar Szövetség kampányzáró rendezvényén Szabadkán. A rendezvény elején egyperces néma csenddel emlékeztek meg Pásztor Istvánról, a VMSZ nemrég elhunyt elnökéről.

December 17-én sorsfordító, sorsalakító nap lesz - mondta beszédében Juhász Bálint. A VMSZ tartományi listavezetője kiemelte, ez kisebbségi létben mindig így van.

„Most minden úgy tűnik, hogy rendben van. Bejártuk a terepet, kétszer. Nagyon sokat mondták azt, hogy elmennek és a Vajdasági Magyar Szövetségre, a két hatosra fognak szavazni. Ez bizakodással és reménykedéssel tölthet el bennünket, de nem kényelmesíthet el. A politikai tőkét a következő négy év érdekérvényesítésének lehetőségét december 17-én fogjuk közösen kovácsolni.”
 

Kelemen Hunor hangsúlyozta, azért jött most Vajdaságba, hogy a szerbiai választások előtt biztosítsa az erdélyi támogatásról az itt élő magyarságot. Az RMDSZ elnöke hozzátette, ami jó a kisebbségi közösségnek, az jó a többségnek is.

„Győzni kell most vasárnap itt, Szerbiában, hogy a magyaroknak maradjon erős képviselete. Erre önök képesek. Eddig mindig győztek.”

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is a szerbiai magyar érdekképviselet fontosságát hangsúlyozta. Kiemelve, hogy így tudják csak folytatni a jövőben is a közös együttműködést.

„Mindaz, ami eddig volt, az csak addig ér valamit, hogyha folytatjuk. Hogyha folytatjuk a határ menti fejlesztéseket, hogyha folytatjuk a gazdaságfejlesztési programot, és hogyha nem maradnak abba azok az intézkedések, amelyek itt, a mindennapi élet biztonságát garantálják.”

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke pedig arra kért minden embert, hogy karikázzák mindkét szavazólapon a hatost, hogy Vajdaságban továbbra is jó legyen magyarnak lenni.

„Mi arra készülünk vasárnap, hogy győzni fogunk. Azért készülünk erre, mert azt gondoljuk, hogy mindent megtettünk ennek érdekében az elmúlt hat hétben, és nemcsak az elmúlt hat hétben, hanem az azt megelőző hetekben, hónapokban és években is. Abban bízunk, hogy a vajdasági magyar közösség méltányolni fogja azt a munkát, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség Pásztor István vezetésével az elmúlt 17 évben megvalósított annak érdekében, hogy Vajdaságban jó legyen magyarnak lenni.”

A VMSZ megbízott elnöke reményének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy győzni fognak, ezáltal pedig megmutathatják a vajdasági magyaroknak, hogy van jövő a szülőföldön.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti
Izbori za Evropski parlament biće održani ove godine u Evropskoj uniji, uključujući i Mađarsku.
Generalni konzulat Mađarske, kancelarije CMH-a i mesne organizacije SVM-a takođe pomažu pri upisu u birački spisak