Skip to main content

Žužana Magoši

1969-ben született Szabadkán. Itt járt általános és középiskolába, majd 1988-tól a Szerbiai Vasutak alkalmazottjaként vasúti áruforgalmi és közlekedési technikusként dolgozott 2016 -ig.
2016 óta második mandátumban Szabadka Város Polgármesteri Hivatalának polgármesteri tanácsosa, a lakosság érdekérvényesítése és a helyi közösségekkel folytatott együttműködés szakterületén.
2013-2017 között a VMSZ szabadkai-zorkai helyi szervezetének elnöke, a zorkai helyi közösség Tanácsának tagja, a közösségépítés aktív szereplője.
2016 és 2019 között a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai Városi Szervezetének alelnöke, majd 2019-ben a Városi Szervezet elnökségi tagjává választják.
2017-től a VMSZ szabadkai-pescsarai helyi szervezet elnöke.
Kitűnő kapcsolatokat ápol a civil szervezetekkel, ötletgazdája és szervezője is a többéves helyi közösségi   rendezvényeknek, de figyelmének központjában legtöbbször a karitatív események kapják a főszerepet.
Családjával szülővárosában él.
2003-ban csatlakozott a Vajdasági Magyar Szövetséghez.