Skip to main content

Továbbmenni a megkezdett úton

Továbbmenni a megkezdett úton

Kishegyes község önkormányzatának terveiről az alpolgármester nyilatkozott
Továbbmenni a megkezdett úton

Már beszámoltunk róla, hogy mi minden valósult meg az elmúlt évben Kishegyes község területén, most pedig arról beszélgettünk el Sándor István alpolgármesterrel, hogy mik az idei tervek. Ennek kapcsán az alpolgármester először azokról a projektumokról számolt be, amelyek már folyamatban vannak.

– A civil szervezetek, sport- és művelődési egyesületek működését folyamatosan biztosítani kell, ezért már kiírtuk azokat a pályázatokat, amelyek a számukra kínálnak eszközöket. Elsőként a művelődési és sportegyesületek számára jelent meg pályázat. Arról is szólnék, hogy tavaly több nagy értékű beruházás zajlott a község területén, és előreláthatólag az idén is több ilyen lesz. Jelen pillanatban a községi költségvetésben a legnagyobb értékű fejlesztések még nem szerepelnek, hiszen ezek tartományi és más forrásokból fognak származni. Míg ezekre vonatkozóan nem lesz szerződés, addig nem terhelik a költségvetést. Viszont több olyan projektum is van, amelyek már megkezdődtek, folyamatos a munka, és idén befejeződnek. Ide sorolnám a kishegyesi kultúrközpont és központi tér kialakítását. Ennek kapcsán kikristályosodott, hogy a helyi közösség több mindent meg tud rendelni a tervezettekhez képest. Ilyen lesz a fedett szabadtéri színpad, valamint új parkolók létesítése. Várhatóan egy komplex tűzvédelmi rendszer is ki fog épülni a kultúrközpont és a színház épületében. Emellett egy ifjúsági klub kialakítása is megkezdődik az idén, és valószínűleg nyárra mindez befejeződik – számolt be Sándor, majd hozzáfűzte, hogy a Potok víztározó tó kiépítése is folyamatosan halad, és várhatóan az idén fel tudják tölteni vízzel a tavat. Tavaly korszerű játszóterek épültek, amelyek igen népszerűnek bizonyultak. Ezek hamarosan kerítést fognak kapni – tudtuk meg az alpolgármestertől.

Az önkormányzat bizonyos projektumokra már szerződést kötött a tartománnyal, de a munka még nem kezdődött meg.

– Két híd teljes körű felújításon fog átesni, az egyik egy bácsfeketehegyi gyalogoshíd, a másik pedig Kishegyesen a kaszálóban van. Ez utóbbit a mezőgazdasági termelők használják, és eléggé megrongálódott. Ugyanebbe a kategóriába tartozik 2,4 hektár állami föld erdősítése, amire már leszerződtünk a tartománnyal, és a munkálatok az idén valósulnak meg – mondta el Sándor, majd azzal folytatta, hogy több olyan projektjük van, ami kidolgozásra vár, és a pályázatok függvényében fognak megvalósulni. Ide sorolta az óvodák és iskolák fejlesztéseit, amire a tartományi oktatási titkárságnál fognak pályázni. Már elkészültek a tervek az energiahatékonyság javítására, amire a községi középületeknél is szükség van.

– Nyílászárók cseréjére van szükség több középületen is, mert nagyon sok energiát veszítünk el így. Több helyen korszerűsíteni kell a fűtési rendszert, mert ez is óriási költségekkel jár. Az energiaárak folyamatosan növekednek, és ha ezt nem oldjuk meg, akkor az önkormányzat bajba fog kerülni. Ugyancsak szükséges egyes középületeken megjavítani a tetőt – számolt be az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy a kishegyesi iskolában le kell cserélni az elavult villámhárítókat és biztosítószekrényeket. Emellett szükség mutatkozott az iskola régi épületrészének festésére is.

Amennyiben a második negyedévben a költségvetés megvalósítása kedvező lesz, akkor megpróbálják beilleszteni mellékhelyiségek kialakítását a kishegyesi Keleti temetőben – mondta Sándor, majd elárulta, hogy egy óriási fejlesztés is várható lesz az idén tartományi forrásokból.

– Megkezdődik a szennyvízhálózat másodlagos hálózatának a kiépítése Bácsfeketehegyen. Ez közel egymilliárd dinár nagyságrendű projektum, most várjuk, hogy a tartomány hogyan kívánja folytatni a megvalósítást – mondta végül az alpolgármester.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Ostale vesti