Skip to main content

Növekedhet az alkalmazottak száma

Növekedhet az alkalmazottak száma

Növekedhet az alkalmazottak száma

Az IPPC engedélynek köszönhetően a Békován található Regionális Hulladéktároló és Hulladékgazdálkodási Kft. telephelyére kerülhet a régióban összegyűjtött háztartási hulladék, valamint a gyáripari veszélytelen hulladéknak a befogadására is lehetősége nyílik. A Szabadka, Topolya, Magyarkanizsa, Zenta, Kishegyes, Csóka, Törökkanizsa Önkormányzatának összefogásával életre hívott hulladékkezelő ennek köszönhetően további 25 fővel növelheti alkalmazottai számát.

A szabadkai Regionális Hulladéktároló és Hulladékgazdálkodási Kft. november 9-én vehette át a környezetvédelmi integrált engedélyt (IPPC), a hírt a múlt héten jelentették be a cég békovai központi telephelyén megtartott sajtótájékoztatón.

— Sikeres és dinamikus évet zár a vállalat, a komplexum ugyanis a tavasszal megkapta a működési, illetve később a vízügyi engedélyt, most pedig az IPPC engedélyt — emelte ki Gligor Gellért, a kft. igazgatója. — Ez környezetvédelmi szempontból olyan magas szintű monitoring (megfigyelő) modellt takar, amely hozzájárul majd a felelősségteljes működéshez, és amelyet a következő tíz évben be kell majd tartanunk. Szerbiában ez a regionális hulladéklerakó bír ezzel az IPPC engedéllyel, mely nehezen beszerezhető, ezért nagyon büszkék vagyunk rá — hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette, az engedély teret nyit a gyáripari veszélytelen hulladék befogadására is, ami már a közeljövőben elindulhat.

Kern Imre, Szabadka város alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szabadkai köztisztasági kommunális közvállalat jelenleg a városban összegyűjtött kommunális hulladék 40 százalékát hordja Békovára. A hulladék kiválogatása után pedig csak az kerül a depóba, ami nem hasznosítható.

— A cél az, hogy a teljes mennyiségű hulladék a városokból, illetve az egész körzetből a regionális hulladékgazdálkodási telepre kerüljön. Be kell indítani majd a második váltást, embereket felvenni, más fizetési rendszert kidolgozni. Ezzel megteremtődnek a feltételek, hogy a szabadkai hulladéklerakót konzerváljuk, befedjük, ne csúfoskodjon úgy, mint jelen pillanatban. Természetesen majd akkor, ha az államnak is lesz erre pénze, mert ennek a feltétele egyrészt a pénz, másrészt pedig az, hogy a közvállalat idehordja az összes hulladékot a regionális depóra.

Szabadka alpolgármestere arról is beszélt, hogy 25 fővel kellene növelni a cég alkalmazottainak a számát, hogy zavartalan legyen a telephelyen két váltásban folyó munka.

— Ez jó hír a környező településeknek, hiszen a közelben élő lakosoknak teremt majd új munkalehetőséget, Oromról, esetleg Csantavérről. Természetesen meg kell még építeni a Csantavér és Orom közötti utat. Ezen is dolgozunk, ugyanúgy, mint a Szabadka és Békova közötti út kiszélesítésén — tette hozzá Kern Imre.

A hulladék okozta gond hosszú távú megoldása érdekében a regionális hulladéktároló Szabadka, valamint Topolya, Magyarkanizsa, Zenta, Kishegyes, Törökkanizsa és Csóka összefogásával jött létre. Transzfer-, azaz átrakodóállomásokat Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán alakítottak ki, azzal, hogy Csókáról a zentai állomásra szállítják a szemetet, Kishegyesről Topolyára, Törökkanizsáról pedig Magyarkanizsára. Ezeken a pontokon tömörítik a hulladékot, és innen viszik át a regionális központba.

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Kartali Róbert
Ostale vesti