Skip to main content

A topolyai diákotthonban teljes kapacitással indult az új tanév

A topolyai diákotthonban teljes kapacitással indult az új tanév

A topolyai diákotthonban teljes kapacitással indult az új tanév

A Mezőgazdasági Iskola kollégiumára vonatkozó, az oktatási minisztérium által meghirdetett pályázatra túljelentkezés volt a nyáron, így teljes kapacitással kezdhette meg a tanévet az intézmény. A 102 férőhelyes diákotthonba csaknem 20 százalékos volt a túljelentkezés. Ez az intézmény vezetője, Barna Boglárka szerint egyértelműen pozitív hatással lesz majd a diákjaik tanulmányi eredményére, valamint magaviseletére, hiszen a gyengébb osztályzattal rendelkezők a jövőben elesnek a kollégiumi ellátástól.

– Lakóink legnagyobb számban a Mezőgazdasági Iskola diákjai, de a múlt évhez képest nagyobb számban vannak más topolyai középiskolák szakairól. Hatan a Sinkovics József Műszaki Iskola, négyen pedig a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola diákjai, illetve van néhány Közép- és Dél-Szerbiából érkezett diákunk is, akik a TSC Labdarúgó-akadémiájának növendékei. Legtöbben Szenttamás és Kúla községből érkeztek hozzánk, emellett Szabadka község falvaiból és Zenta községből is vannak jelentős számban lakóink, akik nem tudják megoldani a napi ingázást, mint ahogy Bánátból is érkeztek hozzánk, Muzslyáról. Ettől a tanévtől a minél jobb tanulmányi eredmény és az iskolai magaviseleti osztályzat mellett számításba vettük korábbi lakóink intézményünkben tanúsított viselkedését is – mesélte Barna Boglárka, aki arról is szólt, hogy ugyan várható volt, de meglepetésként is érte őket a minisztérium által meghatározott drágítás.

– Augusztusban kaptuk kézhez az értesítést, hogy a minisztérium egységesen drágítást vezet be az általa fenntartott diákotthonok esetében az energiahordozókat érintő áremelkedés miatt. Mivel mi egy újonnan megnyitott, korszerű szobákkal ellátott kollégiumként az úgynevezett A besorolást, vagyis a legmagasabb értékelést kaptuk, ezért a havi díjat 10 000 dinárban határozták meg. A minap volt alkalmam részt venni a diákotthonok igazgatóinak egységes gyűlésén, ahol megtudtam, hogy a gyengébb besorolású kollégiumok díja 8000 dinár körül mozog.

Az intézményvezető arról is szólt, hogy a kollégiumban október 15-én kezdik meg a fűtést, és 20 fok körül van meghatározva a helyiségek hőmérséklete. A topolyai kollégium épületét gázzal fűtik.

– A korábban már megszokott magas színvonalat szeretnénk tartani, ami az étkeztetést illeti. Tehát reggelire svédasztalt biztosítunk, ebédre és vacsorára két menü közül tudnak választani a diákjaink. Eddig pozitív visszajelzést kaptunk az ételek minőségére, ami a hat konyhai dolgozónk lelkesedésének is köszönhető. Mivel mi egy családias hangulatú, kisebb kollégium vagyunk, személyesen is ismerjük és követjük egymás napirendjét, így amikor valaki az iskolai elfoglaltsága miatt nem érkezik valamelyik étkezésre időben, akkor számára külön tálalják az ételt.

Emellett igyekszünk nyomon követni a diákok ízlését, kérdőív formájában szeretjük kikérdezni az étkekkel kapcsolatban, valamint az ellátásra vonatkozó véleményükre is kíváncsiak vagyunk – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a kollégium étkezdéje komoly minősítésben részesült tartományi támogatásnak köszönhetően.

– Ebben az évben sikerült bevezetnünk a HACCP szabványt, az eszközbeli feltételeink adottak voltak, mert eleve a konyha igen magas színvonalon lett kialakítva. Egyszerre 110 egyén étkeztetését tudjuk biztosítani, illetve az étteremben fogadni – tette hozzá Barna Boglárka, aki arról is mesélt, hogy igyekeznek lefoglalni a lakókat olyan formában, hogy tartalmas szabadidő-tevékenységet szerveznek számukra.

– Múlt évben igyekeztünk parkosítani, csinosítani a kollégium környékét a diákok bevonásával, sajnos ezekbe a munkálatokba jelentősen beleszólt az idei extrém száraz nyár, de nem adjuk fel. Folytatni szeretnénk a parkosítást, és a növények mellett padokat is kihelyezünk az épületünk köré. A jövőben szeretnénk kihasználni a méretes ablakainkat, és belső fűszernövénykertet kialakítani, továbbá a terveink között szerepel a diákok képzőművészeti munkáival csinosítani a kollégium falait. Folyamatosan ösztönözzük tanulóinkat a sportolásra is.

Barna Boglárka végül hozzáfűzte, hogy az intézményben komoly házirendhez kell tartaniuk magukat a diákoknak, és a lehető legtöbb esetben igyekeznek egyeztetni a szülőkkel.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Ostale vesti