Skip to main content

Elkezdődött a 70. Kanizsai Írótábor

Elkezdődött a 70. Kanizsai Írótábor

Elkezdődött a 70. Kanizsai Írótábor

 A tábor egyik fő célja, hogy összehozza az alkotókat, hiszen kevés alkalom van az ilyen jellegű találkozásokra.

Elkezdődött a jubileumi, 70. Kanizsai Írótábor. Az elkövetkező napokra is tartalmas programokkal készültek a szervezők.

A megemlékezés a helyi Népkertben kezdődött, az írótábor emlékműnél, ahol megkoszorúzták azt, ezt követően pedig átvonultak a Dobó-Koncz szoborhoz, ahol a szervezőbizottság elnöke, Verebes Ernő hivatalosan is megnyitotta a 70. Kanizsai Írótábort. „A maga fontosságát bizonyítja ez a 70 év és egy olyan igényt, ami valamiféle szellemi összetartozást próbált megszülni. Nyilván ennek teljesen más volt a konnotációja az 1950-es évek elején és más most. A lényege lehet, hogy nem változott, viszont a körülmények igen.”

Az Írótábor részeként egy kiállítás-megnyitóra is sor került, mégpedig Mezei Erzsébet Itt jártamban című kiállítása kapott helyet a Dobó Tihamér Képtárban. Festmények és szobrok is kiállításra kerültek. „Összhangban vannak mindenképp az alkotások, mert ez egy ciklus, ami egy pályázat anyagát képezte és technikailag meg tartalmilag is testvérek. Ez a sorozat két év anyagából tevődik össze.”

A kiállítás után pedig Fehér Ferencről, Fehér Kálmánról és Cs. Simon Istvánról emlékeztek meg egy kerekasztal beszélgetés keretében.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti