Skip to main content

A község napját ünnepelték a csókaiak

A község napját ünnepelték a csókaiak

A község napját ünnepelték a csókaiak

 Csóka község napja Szent Anna napja. Ennek alkalmából megemlékezést és koszorúzást tartottak a csókai katolikus temetőben. Délelőtt a Községi Képviselő-testület díszülést tartott, ahol elismerésben részesítették a legjobb diákokat és sportolókat.

Szent Anna napja igen fontos Csóka községnek. A nagy kolera járvány alatt 1831-ben Csókán 135 ember vesztette életét, az utolsó kolerában elhunyt lakos pedig július 26-án, vagyis Szent Anna napján. Ennek emlékére a járvány áldozatainak szentelt keresztnél minden évben koszorúzást tartanak. Idén a 14 teljesen felújított stációt is megszentelték, ami főként adományokból és önkéntes munkából valósult meg.
 

A koszorúzást követően Csóka Község Képviselő-testülete díszülést tartott a Művelődési Ház színháztermében. Az ülés végén köszöntötték a község legjobb diákjait és sportolóit. Köztük volt a padéi Deák Imola is, aki kiváló eredménnyel végezte el az általános iskolát. „Nagyon örülök, hogy elértem a Vuk díjat, nagyon sokat dolgoztam érte, szorgalmas voltam és tanultam sokat.”
 

A legjobb diákok mellett a község legjobb sportolói is elismerésben részesültek. A zentai Una Borđoški a csókai karate klub tagja. Több mint 10 éve sportol, idén a klub legjobb sportolójává is választották. „Nagyon sok sikert értem el, és nagyon büszke vagyok rá. Nagyon nehéz volt, és nagyon odaadó voltam, akárcsak az edzőim. Sok versenyünk volt, nemzetközi és országos egyaránt. Két hónap múlva itt van a világverseny is, amit Csehországban tartanak, ott is a legjobb eredményekben reménykedem.”
 

Idén 13 diák és sportoló kapott elismerést, amelyeket a község polgármestere, Gyömbér Stana, és a képviselő-testület elnöke, Oláj Tibor adtak át.

Oláj Tibor, elnök, Csóka KKT: „Minden évben ezt praktizáljuk azzal, hogy Vuk-díjasok, a középiskolában a legjobb diák, amely a négy év alatt a legjobb eredményeket érte el és azok a sportolók, akik nem csak községi, hanem köztársasági szinten is kimagasló eredményeket és díjakat hoztak Csóka községnek és ezzel öregbítették Csóka község hírnevét.”

A díszülést művelődési műsor kísérte.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti