Skip to main content

Jó hangulatban telt Majdány és Rábé közös falunapja

Jó hangulatban telt Majdány és Rábé közös falunapja

Jó hangulatban telt Majdány és Rábé közös falunapja

 A szervezők a két település napját már évek óta együtt tartják. Az eseményen számos kikapcsolódási lehetőség várta a helyieket és a környező településről érkezőket.

Szombat délután Majdányon a falu központjában, a futballpályán és környékén gyülekeztek a Majdányról és a szomszédos Rábéról érkezők, akiket kirakodóvásár, ingyenes gyerekprogramok, élőzene, művelődési műsor és bográcsban főtt sertéspörkölt várt. Az eseményre egész Törökkanizsa községből érkeztek látogatók és csapatok.

Hegyes Anna, Oroszlámos: „Minden évben szoktunk jönni, bár tavaly és tavalyelőtt nem volt a koronavírus miatt, de nagyon jól érezzük magunkat. Tízen vagyunk és minden évben, amikor megtartják ezt a falunapot, akkor itt vagyunk.”
 

Az esemény a két település lakói számára is sokat jelent, hiszen ez egy kiváló alkalom arra, hogy a régi ismerősök találkozzanak. Ilyenkor azok is hazatérnek, akik már külföldön élnek.

Kiss Nelli, Rábé: „Szerintem nagyon jó kis esemény, összehozza a két falu népét is, szerintem a környező falvakét is, meg azokét is, akik már innen elszármaztak, és legalább erre az egy napra visszatérnek a falunkba.”
 

Az észak-bánáti települések közös falunapja egy igazán fontos és szép pillanat - emelte ki Újhelyi Nándor, a törökkanizsai Községi Képviselő-testület elnöke.

„Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy nehéz időket élünk és ezekben a falvakban még inkább fontos, hogy összetartsunk, egymásba tudjunk kapaszkodni, megmutassuk azt, hogy miénk ez a falu és hogy szeretnénk továbbra is ezen a vidéken megmaradni és boldogulni.”
 

A délutáni programot színesítette a magyarországi Kübekháza önkormányzatának ajándékkoncertje is, ahol közismert slágerek csendültek fel, de volt utcabál és gyermekprogramok is. Mindenki megtalálhatta a magának tetsző kikapcsolódást.

A falunap alkalmából vasárnap barátságos futballmérkőzést szerveztek.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti