Skip to main content

A dr. Bodrogvári Ferenc-díj ösztönzően hat a díjazottakra

A dr. Bodrogvári Ferenc-díj ösztönzően hat a díjazottakra

A dr. Bodrogvári Ferenc-díj ösztönzően hat a díjazottakra

 Herczeg Zsolt rendező, a Pannon RTV munkatársa és Kucor Tamara művészettörténész, a Szabadkai Kortárs Galéria kurátora vehette át az idei dr. Bodrogvári Ferenc-díjat, a szabadkai Városháza dísztermében.

 Az elismerések odaítélésről május elején döntöttek egyhangúlag Szabadka Város Képviselő-testületének ülésén.
 

Az elismerést azoknak a fiataloknak ítélik oda, akik alkotásaikkal és tetteikkel hozzájárultak Szabadka kulturális életének fejlődéséhez, illetve jeleskedtek a kultúra terén. Az egyik díjazott Kucor Tamara művészettörténész, a Szabadkai Kortárs Galéria kurátora. 1995-ben született Szabadkán. A művészettörténet alapképzést a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karán fejezte 2018-ban, majd ugyanitt mesterdiplomát szerzett.

Kucor Tamara, kurátor, Szabadkai Kortárs Galéria: „Nagyon nagy megtiszteltetés egy ilyen díjat kapni attól a várostól, ahol élünk, és ahol dolgozunk. És mindez arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzunk, és még többet tanuljunk, hogy még több jót tudjunk csinálni és adni ennek a városnak.”
 

A 2021-ben nyújtott kiemelkedő alkotásáért és figyelemre méltó tevékenységéért Herczeg Zsolt dokumentumfilm-készítő, a Pannon RTV munkatársa is kiérdemelte a dr. Bodrogvári Ferenc-díjat. Herczeg Zsolt 1989-ben született Szabadkán. Korábban egy interjúban azt nyilatkozta, a célja, hogy dokumentumfilm-rendező legyen. Két filmet készítettek eddig a munkatársaival, barátaival, a Radnóti nyomában, és az Egy csónakban – irány Tokió című műveket. Mindkét alkotás több elismerésben is részesült. Most készült el egy harmadik, az Antika című rövidfilm, amely szintén versenybe száll.

Herczeg Zsolt, rendező, Pannon RTV: „Egyfajta belém vetett bizalomként próbálom ezt felfogni, hogy a későbbiekben is minél jobban, minél nagyobb erőbedobással foglalkozzak a munkámmal, illetve magával a dokumentumfilmezéssel, mert ugye ez a célom, hogy dokumentumfilmessé váljak. Még úgy érzem, hogy nagyon az út kezdetén járok, de a hasonló díjak, mint a dr. Bodrogvári Ferenc-díj, az segít abban, hogy még nagyobb erőbedobással foglalkozzak a filmezéssel.”
 

A dr. Bodrogvári Ferenc-díj oklevelét és plakettjét a Szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke adta át, június 22-én, dr. Bodrogvári Ferenc születésnapján. A VKT minden évben elismeri a fiatal alkotók munkáját - tette hozzá dr. Pásztor Bálint, aki egyúttal méltatta is a díjazottakat.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, Városi Képviselő-testület, Szabadka (VMSZ): „Ők mindketten fiatal koruk ellenére a művészet terén és a tudomány terén olyan eredményeket tettek le az asztalra, ami mindenképpen feljogosítja őket, hogy ezt a díjat elnyerjék, és arra sarkalja őket ez a díj, hogy ugyanilyen lendülettel folytassák a jövőben is. A Városi Képviselő-testület szempontjából pedig azt gondolom, hogy mindenképpen fontos, hogy elismerje azoknak a tevékenységét, akik Szabadka hírnevét öregbítik az országban, illetve külföldön.”
 

A díjat 1979-ben Sámán-díj néven a névadó dr. Bodrogvári Ferenc nyerte el, majd hirtelen bekövetkezett halála után 1980-ban a díjat róla nevezték el. A díjátadón jelen volt dr. Bodrogvári Ferenc özvegye, Bodrogvári Gyöngyi és lánya, Csilla is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti