Skip to main content

Módosul az önkormányzati költségvetés

Módosul az önkormányzati költségvetés

Az átütemezéssel a városatyák számos projekt megvalósítását elhalasztják
Módosul az önkormányzati költségvetés

A városi önkormányzat arra kényszerült, hogy elálljon egyes beruházásoktól a hazai és a nemzetközi piacingadozások, az egyre magasabb árak miatt.

Ez derül ki az idei évre vonatkozó költségvetés-módosítási javaslatból. Habár a városi büdzsé magasabb összegeket irányoz elő egyes projektekre, mint a korábbi időszakban, mégis az eredeti tervek tükrében módosításokra kényszerülnek a döntéshozók. Ennek elsődleges oka az egyre nehezebbé váló pénzügyi helyzet, a terveket csak az idén, reális eséllyel kivitelezhető projektekre szűkítik. Ennek fényében a városi önkormányzat lemondott az új Atlétikai csarnok megépítésétől, amelynek költsége elérte volna a 367 millió dináros, csillagászati összeget. Ennek a döntésnek a meghozatalára már korábban is tett utalást Miloš Vučević polgármester. Emellett elhalasztják az Egyetemi Park kialakítását, azaz átépítését is, amellyel kapcsolatban nemrégiben kiderült, hogy itt akarják megépíteni a Đorđe Balaševićnak szentelt emlékmúzeumot. A módosítások szerint ezt a pénzt a SPENS épületének közelében tervezett park tervdokumentációjának kidolgozására fordítják.

– Emellett lecsökkentek olyan, kapitális beruházásokra szánt összegkeretek is, amelyek két újvidéki park tervdokumentációjának kidolgozására vonatkoznak és amelyekre eredetileg 13 millió dinár volt előirányozva. A lehetőségek újbóli mérlegelését követően arra a következtetésre jutottunk, hogy a felsoroltak tervezett kivitelezése nem valósítható meg. Ennek függvényében csak a SPENS melletti park tervdokumentációjának kidolgozását hagyjuk jóvá, amelynek megvalósítási költsége 10 millió dinár – áll a városi költségvetés-módosítási tervezetben.
 

A 021rs cikkéből kiderül, hogy ugyancsak elhalasztják a futaki tűzoltók szükségleteinek kielégítésére tervezett létesítmény kiépítését is, ezáltal mintegy 30 millió dinár „szabadul fel”, továbbá elállnak minden olyan beruházástól, amelyek a ledinci Művelődési Otthon felújítását érintik. Ez 20 millió dinárba került volna. A Grbavica városrészben lévő Miša Dimitrijević utcában tervezett, új óvoda épületének felépítését is elhalasztották a jövő évre, azzal a kitétellel, hogy még az idén megvalósulhat a tervdokumentáció kidolgozása. A Jugovićevo városrészben tervezett általános iskolák kiépítését is jövőre, valamint 2024-re halasztották el, akárcsak a futaki Desanka Maksimović Általános Iskola felújítási munkálatait és az új tornaterem kialakítását. Ennek a beruházásnak az értéke eléri a 66 millió dinárt. A módosított tervek alapján az Európa Kulturális Fővárosa projektjére szánt összegeket is jelentősen csökkentették, 368 millió dinárra, a tervezett programok azonban nem maradnak támogatás nélkül, hiszen a köztársasági és tartományi kormány költségvetéseiből további 268 millió dinárra számíthatnak a szervezők.

A városi önkormányzat a felsoroltak mellett elállt még a közlekedési szabálysértések automatikus rögzítését végző rendszer bevezetésétől is, ami 17 millió dinárba került volna. A város ilyen módon több mint 800 millió dinárt takarít meg. A költségvetés ilyenfajta átütemezésével a városi kassza 35,8 milliárdról 38,4 milliárd dinárra duzzad, az eleve meghatározott költségvetési tartalékok 502,3 millió dinárról 834,3 millió dinárra növekednek.

A folyamatban lévő beruházások közül a városi önkormányzat folytatja a szeméttelepen az újrahasznosító üzem kiépítésének támogatását, valamint egy új, botanikus kertet is terveznek építeni az Óvárosban, illetve a zajellenőrző rendszer fejlesztésére is további anyagi forrásokat biztosítanak. Növelik az Adica városrész óvodájának kiépítésére és felszerelésére szánt anyagi forrásokat is, újdonságnak számít az Almás városnegyed rendezésére biztosított 237,5 millió dinár.

A közszolgálatok alkalmazottai szociális segélyre is számíthatnak. A Városi Kulturális Igazgatóság kihasználva az átütemezést további kilencmillió dinárt tud fordítani a művelődési intézmények alkalmazottjai szociális juttatásainak kifizetésére, ez a Városi Múzeumot, a Városi Könyvtárat és a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központot érinti. A városi költségvetés átütemezésének tervezetét június 27-én, hétfőn 10 órakor vitatják meg a városi képviselő-testület soron következő ülésén, a tartományi parlament nagytermében.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, F.D.
Ostale vesti