Skip to main content

Megkezdődik az 1944–45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt emlékhely kialakítása Újvidéken

Megkezdődik az 1944–45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt emlékhely kialakítása Újvidéken

Megkezdődik az 1944–45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt emlékhely kialakítása Újvidéken

 Ezt Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke közölte, miközben több intézményt meglátogatott a város polgármesterével együtt. A politikus emlékeztetett, a döntés még 2018-ban megszületett, 1 évre rá a minisztérium is jóváhagyta azt.
 

Pásztor István szerint megszülettek a fontos döntések, már megvan a tervdokumentáció is, a kivitelező is, kezdetét veheti az emlékmű létrehozása az 1300 káplár és az Ivo Andrić utcák kereszteződésénél, a Horgászsziget bejáratánál. A VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke erről az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ felújítási munkálatainak megtekintése és az Európa Kollégium meglátogatása alkalmával beszélt.

„Ahogy a közvélemény tudja, folyamatos támadásnak voltunk kitéve, vagyunk és leszünk is. Mert megpróbálják egyesek összemosni azt, amit soha nem tudtunk és soha nem fogunk, és amibe soha nem megyünk bele, hogy összemosódjon, a bűnt az ártatlansággal. A bűnelkövetőt az ártatlan áldozattal, mi az ártatlan áldozatoknak kívánunk itt emlékhelyet emelni.”
 

Miloš Vučević emlékeztetett arra, hogy a VMSZ már 10 éve a partnerük Újvidéken. A polgármester azt mondta, a Vajdasági Magyar Szövetség támogatta I. Péter király szobrának felállítását, ezért nem érti, miért lenne probléma a '44/45-ös áldozatok emlékművének felállítása, a nevek részletezése nélkül. Vučević hozzátette, a vajdasági magyarok a jó kapcsolatok garanciái Szerbia és Magyarország között. A polgármester hangsúlyozta, Budapest Szerbia legerősebb képviselője Brüsszelben.

„A Vajdasági Magyar Szövetség támogatta I. Péter király szobrának felállítását és a Szerb Vajdasággal kapcsolatos emlékművet is, nem értem, miért probléma azt mondanunk, hogy voltak ártatlan áldozatok 1944-45-ben, hogy volt ártatlan szenvedés. Nevek részletezése nélkül, volt olyan, aki ártatlanul halt meg. Ha én, mint egy megölt partizán unokája, ezt ki merem mondani, akkor nem tudom, ki tarthat nekem erről morális előadást” - fogalmazott Vučević.

Pásztor István és Miloš Vučević az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ felújítását tekintette meg a többi között. A Petőfi tavaly a VMSZ kérésére a város egyik művelődési intézetévé vált. Ennek köszönhetően bekerült a városi költségvetés finanszírozási rendszerébe. Újvidék 110 millió dinárt különített el a felújítására.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti