Skip to main content

Aszfaltburkolatot kap Zenta harminckét utcája

Aszfaltburkolatot kap Zenta harminckét utcája

Aszfaltburkolatot kap Zenta harminckét utcája

 Az idén kilenc, összesen pedig 32 utca kap aszfaltburkolatot Zentán. A község önkormányzata egy pályázaton nyert eszközöket a beruházáshoz. A fejlesztésről szóló szerződést ma írták alá.

Többi között a Tópart, a Mikszáth Kálmán, a Kis köz, a Fábri Jenő, a Temető és az Arany János utcában kezdik az aszfaltozási munkálatokat. A beruházás értéke száz millió dinár. A munkálatokkal száz nap alatt készülhet el a kivitelező verbászi cég.

Marko Sokanović, a kivitelező cég igazgatója: "Örömünkre szolgál, hogy mi lehetünk ennek a projektnek a kivitelezői. Nagyon fontosnak tartjuk, mivel ez az első megbízásunk Zenta község részéről, hogy a legjobb tudásunkkal végezzük el a dolgunkat. Szomszédok vagyunk, hiszen mi verbásziak vagyunk. A cég 2007 óta van a piacon, azóta bővültünk, igyekszünk a legjobban elvégezni a megbízásainkat, teljesítjük a szerződésben leírtakat."

Az önkormányzat célja, hogy a mostani beruházással is javítsa a községben élők életkörülményeit. Azt is szeretnék, ha a beruházásnak köszönhetően javulna a közlekedésbiztonság.

Sztantity Szebasztián, Zenta KT gazdasággal megbízott tagja : "Ezek az utcák alapvetően lakórészeken fognak épülni, tehát nagyobb gazdasági társaságot ez nem érint, viszont az életminőség javítás szemszögéből szerintem ezek jelentős beruházások, ugyanis aki olyan utcában lakott, ahol nincs szilárd útburkolat, akkor tudja, hogy a por, amikor száll az egészségügyi rizikót is jelent, másrészről kényelmetlen is."

Számos más projekt is megvalósult a községben - mondta el Czegledi Rudolf. Zenta polgármestere kiemelte, hogy az elmúlt időszakban fejeződött be a csatornahálózat kiépítése. Mivel sikerült időben befejezni az említett munkálatokat, ezért belekezdhettek az utak karbantartásába - tette hozzá Czegledi Rudolf.

"Az elmúlt években elkészítettük 32 utcának az aszfaltozási tervdokumentációját. A tervdokumentációk egy részét tudjuk idén megvalósítani, itt kilenc utcának az aszfaltozás fog megtörténni, erre a támogatást a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól kaptunk."

A tervek szerint hamarosan a községéhez tartozó falvak útburkolatainak javítását is megkezdhetik. Arra az önkormányzat biztosít eszközöket.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti