Skip to main content

Zeneszó és juhászkodás

Zeneszó és juhászkodás

Lezajlott a tizedik Juhászok és mezőgazdasági termelők találkozója
Zeneszó és juhászkodás

Szombaton Ilonafalván rendezték meg a tizedik Juhászok és mezőgazdasági termelők találkozóját. A főszervező Kanizsa Község Kapitány Réti Juhászainak Egyesülete, amely birkapörkölt főzőversennyel, birkanyírással, pálinkaversennyel, művelődési műsorral és sok más érdekes programmal várta az érdeklődőket. Az esemény a kora reggeli órákban kezdődött, majd a megnyitóra 10 órakor került sor. Egész nap élőzene, kirakodóvásár, házias ételek és italok, valamint gyermekprogramok várták a látogatókat.

A megnyitón Ótott Róbert, mezőgazdasági titkárhelyettes köszöntötte a jelenlévőket, és örömét fejezte ki, hogy az idén sokan kilátogattak az eseményre.

– A mezőgazdasági titkárság a gazdákat és az egyesületeket is évről-évre támogatja. Fontos számunkra az állattenyésztés, és a hagyományos rendezvények életben tartása. Jelenleg is nyitva áll egy pályázatunk, amellyel a mezőgazdasághoz kapcsolódó rendezvényeket támogatjuk. Arra biztatom a szervezőket és a jelenlévőket, hogy pályázzanak. A gazdák is kövessék figyelemmel a lehetőségeket, mert pályázati kiírások várhatóak a számukra is – hívta fel a figyelmet Ótott Róbert.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere is üdvözölte az egybegyűlteket, és örömét fejezte ki, hogy az egyik legkisebb településükön is sikerült újra megszervezni a rendezvényt.

– A juhásznapok innen indultak, de néhány évig Magyarkanizsán kerültek megrendezésre. Most visszakerültek Ilonafalvára. Örülök, hogy a szervezőkben volt annyi energia és rátartiság, hogy ragaszkodtak ehhez a helyszínhez. Az önkormányzat számára ez a rendezvény kiemelt költségvetési helyen áll, közvetlenül támogatjuk. Gratulálok az egyesületnek, hogy sikerült ilyen jól megszervezniük ezt az eseményt – mondta a polgármester.

Sokan kihasználták a szombati napos, ám igen szeles időt és kilátogattak az ilonafalvi focipályán megrendezett programokra. A jelenlévők íjászkodhattak, ehettek, ihattak, valamint lovaskocsival és fiákerrel körbejárhatták a járást.

Skutera Éva, a Vajdasági Agráregyületek Szövetségének magyarkanizsai falugazdásza hozzátette: az idei juhásznapokat jubiláris rendezvényként tartották meg és nagyon sokan részt vettek rajta.

– Nagyjából 50 főzőcsapat érkezett, valamint hét birkanyírónk, akik hagyományos kézi nyírást végeznek. A birkanyíró verseny hagyománynak számít a rendezvényen belül, és mindig nagy népszerűségnek örvend. A programot a helyi néptáncegyesületek csoportjai, illetve népdalkórusa teszi színesebbé. Idén először rendeztek pálinkaversenyt is: sokféle nedűvel készültek a versenyzők, például mandarin pálinka is van. Kirakodóvásárral is kedveskedtünk a látogatóknak, valamint megnézhetik a seprűkészítés tudományát is. A legkisebbekre is gondoltunk, nekik kakas és malacfogó versenyt szerveztünk, valamint légvár is várja a gyerekeket – mondta a falugazdász.

Az esemény fő támogatója Magyarkanizsa Község önkormányzata, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, és több községbeli vállalkozó.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, HAT
Ostale vesti