Skip to main content

Kiállunk a tehetségeinkért

Kiállunk a tehetségeinkért

Kormányos László: A tartományi kormány felismerte az ifjúsági szektor és a sportolók szükségleteit!
Kiállunk a tehetségeinkért

A tartományi sport- és ifjúságügyi titkárság az idén jóval nagyobb költségvetéssel rendelkezik, mint a múlt évben. A titkárság munkájáról és a pályázati lehetőségek eredményeiről Kormányos László tartományi sport- és ifjúsági segédtitkárral beszélgettünk.

– A tartományi kormány felismerte az ifjúsági szektor és a sportolók szükségleteit, és ebben az évben 462 millió dinárt biztosított a költségvetésből. A jelentős összegből olyan dolgokat valósíthatunk meg, amelyek a terepen valóban láthatóak lesznek – emelte ki beszélgetésünk legelején a segédtitkár.

– A 2022. évre a tartományi ágazati sportszövetségek éves programjaira 88.000.000 dinárt irányoztunk elő. A szövetségek rangsorolása még az év végén megtörtént. A tartomány számára 16 sportág kiemelt fontosságú, s ezek rendes tevékenységeit jelentősebb összegben támogatjuk.

Az év elején megtörtént a szerződések aláírása is, majd kifizetésre kerültek az első két negyedévre tervezett összegek. A vajdasági ágazati sportszövetségek külön programjainak pénzelésére 29 millió dinárt irányoztak elő. A szerződések aláírása után az első negyedévben tervezett sportprogramokra és rendezvényekre szerződött összegek már ki lettek fizetve, és ezt folyamatosan tesszük negyedévente – magyarázta Kormányos László.

– Március 1-jén bezárult nők a sportban való érvényesülésének támogatását szolgáló pályázati kör, mely keretében 8 millió dinárral tudtuk támogatni a nők helyzetének javítását. Április közepén megjelent a vajdasági iskolai és egyetemi sport támogatását szolgáló pályázatok eredménylistája is. A támogatásra 6 millió dinárt különítettünk el 31 iskola és egyetem számára. A pályázati körben néhány magyar tannyelvű iskolának és egyetemnek is 800.000 dinár támogatást biztosítottunk – emelte ki.

Ezt követően a vajdasági sport fejlődéséhez hozzájáruló programok finanszírozásáról szóló szerződéseket is átadták az egyesületek képviselőinek. A pályázat útján 43,6 millió dinár állt rendelkezésre, amelyre a sportegyesületek és a területi sportszövetségek pályázhattak.

– Százhetven sikeres pályázóval írtunk alá szerződést. Szintén áprilisban írták alá a Vajdaság érdekét képviselő sportrendezvények szervezésére és a rajtuk való részvételt szolgáló szerződéseket. A támogatások összértéke 20 millió dinár volt, mely 33 sikeres pályázó között oszlott szét. Fontos megjegyezni azt is, hogy a pályázati körben a Tisza menti településeken lévő nemzetközi sporteseményeket csaknem egymillió dinárral tudtuk támogatni – tette hozzá Kormányos László.

A tartományi sporttitkárság az idén 6 millió dinárt irányozott elő a Vajdasági Sportszövetség külön programjára, egy feltétellel, hogy együttműködve a területi sportszövetségekkel edzői képzéseket indít Vajdaság minden községében. Pályázat útján választották ki az akkreditált képzési program lebonyolítóját, a Tartományi Sportorvosi Intézetet, amely 13 sportágban megközelítőleg kétszáz edző továbbképzését vállalta. Emellett május 19-én Nagybecskereken a tartományi sporttitkár hivatalosan útjára indította a 9. Vajdasági Diákolimpiát is.

– Az iskolasport szempontjából Vajdaság területén ez a négynapos rendezvény a legjelentősebbek egyike, amelyen több mint 4000 résztvevő, felkészítő és kísérő személy volt jelen. A fiatal diákok 15 sportágban mérték össze tehetségüket. Több mint 600 érmet, 150 serleget és számtalan elismerést osztottak ki. Meg kell említenem azt is, hogy május 24-én a tartományi sporttitkárság ünnepélyesen aláírta a támogatási szerződéseket 95 fiatal vajdasági tehetséges sportolóval, akik a folyó évben 159.200 dináros anyagi támogatásban részesülnek. Az ösztöndíjcsomag összege 18 millió dinár, hat fiatal tehetséges sportoló pedig – a Szerb Olimpia Bizottság külön fejlesztési programjának résztvevőjeként – kétszeres ösztöndíjban fog részesülni. Úgyszintén aznap írták alá a fiatal edzők továbbképzését szolgáló ösztöndíjcsomagról szóló szerződéseket is, erre összesen 6 millió dináros keretösszeg állt rendelkezésre – tudtuk meg a segédtitkártól. A Sporttitkárság 21 Vajdasági ágazati sportszövetségnek, azon belül pedig 24 fiatal edző képzésére fog folyósítani eszközöket, ami személyenként 250.000,00 dinár támogatást jelent.

A Vajdaság területén levő sportlétesítmények építésére, fenntartására és felszerelésére vonatkozó külön programok és projektek finanszírozására 120 millió dinárt irányozott elő a titkárság. A pályázat eredményét a napokban tették közzé, a szerződések aláírása is hamarosan megtörténik.

A segédtitkár kiemelte még, hogy az elmúlt időszakban a kisebb térségből és a tömbmagyarságból érkező pályázatok jelentős hányada pozitív elbírálásban részesült. Arra biztatná a vajdasági kiemelt sportolókat, hogy a jövőben is bátran pályázzanak egyesületeiken keresztül, és forduljanak bizalommal a titkársághoz és a segédtitkárhoz is, hiszen olyan emberről van szó, aki megérti a sportolók és a klubok problémáit, és segítséget is tud nyújtani.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, JÁ
Ostale vesti