Skip to main content

Ha összefogunk, sok mindent el fogunk érni

Ha összefogunk, sok mindent el fogunk érni

Ha összefogunk, sok mindent el fogunk érni

Az előttünk álló ünnepek alkalmából a verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület Aranykalász kézimunkacsoportja szervezésében a hittanteremben szerdán húsvéti kiállítás nyílt. Paróci Mária, az egyesület elnöke elmondta, az Aranykalász kézimunkacsoport az idén 18. alkalommal tartotta meg a húsvéti kiállítást.

− A számunkra a legnagyobb egyházi ünnep alkalmából bemutatjuk a csoport munkáit: a különböző technikával díszített tojásokat, hímzéseket, a papírvesszőből készült tárgyakat, figurákat és sok más egyebet – mondta Paróci Mária. Hozzátette, a gyermekek számára a húsvéti műhelymunkát április 4–8-áig tartják meg.

Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselőjelöltje kiemelte, fontos a hagyományok ápolása és továbbadása.

− Magyarságunk megmaradása szempontjából lényeges, hogy továbbra is fennmaradjon az eddigi jó kapcsolat az anyaország és Szerbia között, valamint a VMSZ és a Szerb Haladó Párt között – mondta Fremond Árpád.

Valka Károly, a VMSZ kúlai körzeti szervezetének elnöke szerint a kúlai és a verbászi magyarok érdeke ugyanaz.

− Ezt a hittantermet is annak idején a VMSZ közbenjárására sikerült felépíteni, folyamatban van a katolikus templom rekonstrukciója. Ha összefogunk, sok mindent el fogunk érni – fogalmazott.

Bógáncs Andrijašević Lívia, a VMSZ helyi szervezetének elnöke szerint az elmúlt időszakban a községi hatalmi koalíció részeként sok mindent sikerült kiharcolni az itt élő magyarság számára. − Folyamatban van a katolikus temető rendezése, minden intézményre biztosítottuk a kétnyelvű táblákat, jól működik a diákbuszprogram, fontos ápolni nyelvünket és kultúránkat. Arra kérek mindenkit, hogy vasárnap feltétlenül menjen el szavazni, hogy folytathassuk a megkezdett munkát – mondta Lívia.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, P.L.
Ostale vesti