Skip to main content

Közösségi találkozó a VMSZ választási programjáról Szentmihályon

Közösségi találkozó a VMSZ választási programjáról Szentmihályon

Közösségi találkozó a VMSZ választási programjáról Szentmihályon

 Magyar jelöltek csak a Vajdasági Magyar Szövetség listájáról juthatnak be a szerbiai parlamentbe, ezért fontos vasárnap a hármas számú listát bekarikázni, hangzott el az eseményen. A párt programját is bemutatták.

Nem maradt üres hely a szentmihályi Faluház nagytermében, ahol közösségi találkozón mutatták be a Vajdasági Magyar Szövetség választási programját.

Deli Andor, EP-képviselő (Fidesz): „Csak magunkban bízhatunk. Azt pedig úgy tudjuk leginkább megmutatni, hogyha összefogunk, egymásba kapaszkodunk és most a választásokon egy irányban szavazunk. És a VMSZ-t támogatjuk – ez a közösségünk megmaradásának a garanciája.”
 

Kovács Elvira felszólalásában kihangsúlyozta, hogy a hármas szám alatt futó VMSZ listája az egyetlen magyar lista: „Magyar jelöltek más listáról nem tudnak bejutni a parlamentbe. Ezen fölül úgy gondoljuk, hogy ami jó a vajdasági magyaroknak az jó a többségnek is. A velünk együtt élőknek, a vajdaságiaknak. És mi vagyunk az egyetlen vajdasági, tartományi lista is.”
 

Mint elhangzott, a VMSZ több mint 330 kampányrendezvénye azt bizonyítja, hogy felkerestek minden olyan települést, ahol magyarok élnek. Így Bánátban is.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti listavezető, VMSZ: „A VMSZ fontosnak tarja azt, hogy az emberekkel folyamatosan kapcsolatban legyen, közösen határozzuk meg a célokat és utána eljöjjünk és elszámoljunk, hogy mi az, amit intéztünk abból, amit ők megfogalmaztak felénk, elvárásként.”
 

A közösségi találkozón a szentmihályiak mellett részt vettek a nagybecskerekiek, a muzslyaiak és a lukácsfalviak is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti