Skip to main content

Törökkanizsa ékkövét is megtekintették

Törökkanizsa ékkövét is megtekintették

Törökkanizsa ékkövét is megtekintették

 A felújított egyházi létesítményt és a törökkanizsai kastélyparkot tekintette meg hétfő délután Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Zsigmond Barna Pál, a Fidesz parlamenti képviselője.

A létesítmények megtekintése mellett sor került egy kötetlen beszélgetésre is.

Több oktatási és kulturális létesítményt tekintettek meg, amelyek felújításához az anyaország is hozzájárult.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: „A legcsodálatosabb elképzelések a nagyparkkal kapcsolatosak, és reményeim szerint meg is fognak valósulni. Erről, remélem, hogy az elkövetkező években sokat fogunk beszélni. Ez egy olyan ékköve a mi mindennapjainknak, a mi létezésünknek, életünknek, amiről vajmi kevesen tudnak.”

Az eseményen részt vett Zsigmond Barna Pál, a magyar Országgyűlés képviselője is. Kiemelte, egy sorsdöntő választásra kerül sor, úgy Magyarországon, mint Szerbiában.

„Egyeztettünk a VMSZ képviselőivel Pásztor Úrral, közös dolgainkat beszéltük át. Arról beszéltünk, hogy hogyan lehet itt megőrizni a magyar kultúrát, arról beszéltünk, hogy most a csillagok állása kedvező, hiszen a két ország kapcsolatai sohasem voltak olyan jók, amilyen jók most.”

Az objektumok megtekintésénél jelen volt még dr. Pásztor Bálint és Kovács Elvira, a VMSZ alelnökei, Lálity Urbán Emese infrastruktúra-fejlesztési államtitkár. A vendégeket a helyi politikusok fogadták.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti