Skip to main content

Kern: Szabadka helyi közösségeinek arányos fejlődése a cél

Kern: Szabadka helyi közösségeinek arányos fejlődése a cél

Kern: Szabadka helyi közösségeinek arányos fejlődése a cél

 Kern Imre, Szabadka alpolgármestere Hajdújáráson a leaszfaltozott Dózsa György utcát tekintette meg. Szerinte tovább folytatódik a falu úthálózatának fejlesztése is.
 

Kern Imre kiemelte, a környéken élők számára fontos az épülő vasútvonal, amely a tervek szerint tavasszal, akár már áprilisban el is készülhet. Hozzátette, a Szabadka-Horgos vasútvonalon Hajdújáráson a sorompónál egy megálló épül. A helyiek akár pár perc alatt a városban lehetnek majd.
 

Kern Imre, Szabadka alpolgármestere: „A napokban elkészült Dózsa György utcának Hajdújáráson a folytatása. Ez egy nem túl nagy beruházás, de én azt hiszem, hogy a falu életében fontos az, hogy akár kis összegek is, kis projektek is megvalósuljanak. Erre az útra 6,3 millió dinárt fordítottunk. Én úgy gondolom, hogy az itt lakó polgároknak egy régi álma valósult meg, hogy nem hepehupás úton, hanem ezen a szép aszfaltúton lehet bejönni a faluba, illetve kimenni a főútra.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti