Skip to main content

Sikeresen pályáznak a tornyosiak

Sikeresen pályáznak a tornyosiak

Tevékeny az ifjúsági szervezetük is

Tavaly három komoly pályázaton is sikeresen szerepeltek Tornyos civil és közösségi életének szereplői – hangzott el a helyi közösség épületében szerdán megtartott azon összejövetelen, amelyen a helyi közösség elöljáróin kívül jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, az önkormányzat képviselői, valamint Pék Zoltán és Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselőjelöltjei.

Miután Huszár Zsolt, a helyi közösség tanácsának elnöke pár mondatban bemutatta a Zenta községhez tartozó települést, Kis Bicskei Árpád, a Herőce Polgárok Egyesületének elnöke a pályázatok kapcsán a jelenlévőket arról tájékoztatta, hogy három tornyosi civil szervezet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiírásain összesen 8,4 millió forinthoz jutott. Ezek közül a Tornyosi Ifjúsági Szervezet 3,4 millió forintot nyert az ifjúsági klubjuk felújítására, a Herőce Polgárok Egyesülete a nyári színpad felépítésére 3 millió forintot, a Tornyosi Labdarúgóklub pedig 2 millió forintot a település focipályájának felújítására. Kis Bicskei Árpád szerint e támogatásoknak köszönhetően a szervezetek megfelelő körülmények közepette tudnak dolgozni. A Herőce Polgárok Egyesületének vezetője hangsúlyozta, hogy továbbra is folyamatosan pályáznak, törekednek az előrelépésre, és jelen pillanatban is hat pályázaton vesznek részt abban a reményben, hogy ezeken is sikeresen szerepelnek.

A jelenlévők a későbbiekben meg is tekintették a még félkész állapotban lévő nyári színpadot és a takarosan felújított ifjúsági klubot. Itt néhány tornyosi fiatal is fogadta a vendégeket. A tornyosi fiatalok a magyarországi támogatásból az elektromos hálózat és a mellékhelyiségek mellett a falakat is felújították, bemeszelték, és két klímaberendezést is beszereztek, amivel e helyiséget télen fűteni is lehet – tájékoztatott Kis Bicskei Tamás, az ifjúsági szervezet elnöke, aki elmondta, mindenképpen szeretnék a felújításokat folytatni. A Tornyosi Ifjúsági Szervezet tagjai a helyi közösséggel és a településen tevékenykedő civil szervezetekkel karöltve részt vesznek a falubeli rendezvényeken, a klubhelyiségben alkalmuk van asztaliteniszezni és közösségi programokat szervezni.

– A tornyosi helyi közösség községünkben példamutató, és az elért eredményeken is látható, hogy a faluban ténykedő civil szervezetek is azok – hangsúlyozta Czegledi Rudolf, és elmondta, hogy a tornyosi helyi közösséggel együtt sikerült teljes mértékben felújítaniuk a plébánia épületét, és elkezdődött a régióban egyetlen szecessziós stílusú, idegenforgalmilag is lényeges tornyosi templom és tornyosi általános iskola felújítása. A polgármester emlékeztetett, hogy a helyi közösséggel együtt sikerült a településre hozniuk egy termelőüzemet, s hogy a Calzedonia megindította a munkásait Tornyosról Zentára utaztató járatát. Czegledi szerint mindez csakis úgy valósulhatott meg, hogy van egy példás helyi közösségi tanács, amely foglalkozik a falu dolgaival.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Hhzs.
Ostale vesti