Skip to main content

Dr. Pásztor Bálint: Fontos újításokat hoz a népi kezdeményezésre és a népszavazásra vonatkozó törvénymódosítás

Dr. Pásztor Bálint: Fontos újításokat hoz a népi kezdeményezésre és a népszavazásra vonatkozó törvénymódosítás

Dr. Pásztor Bálint: Fontos újításokat hoz a népi kezdeményezésre és a népszavazásra vonatkozó törvénymódosítás

 A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői támogatni fogják a népi kezdeményezésre és a népszavazásra vonatkozó törvénymódosítási javaslatokat – emelte ki Dr. Pásztor Bálint a szerbiai köztársasági parlamentben.

A népi kezdeményezésre és a népszavazásra vonatkozó törvénymódosítási javaslatokról is vitáztak ma a szerbiai köztársasági parlamentben. Az erre vonatkozó törvényeket egyébként még 1994-ben hozták meg, majd legutóbb 1998-ban változtattak rajta, ez idő alatt pedig az ország több névváltoztatáson is átesett, így a törvények nincsenek is összhangban Szerbia alkotmányával - mondta felszólalásában Dr. Pásztor Bálint.

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági frakcióvezetője egyebek mellett arról is beszélt, hogy nem csak köztársasági, hanem helyi szinten is módosításokra lenne szükség, amikor népszavazásról van szó, hiszen a jelenlegi törvények szerint egy ilyen voksolás csak akkor érvényes, ha a szavazópolgárok legalább 50 százaléka részt vesz a voksoláson, ami sokszor nem történik meg.

„Vajdaságban, Pacséron, Topolya községben néhány hete a helyi járulékok bevezetéséről kellet nyilatkozni a polgároknak, de ez sikertelen volt a határozatképesség miatt. Azonban ez egy olyan eszköz, amelynek köszönhetően Szerbia több helyi közösségében, illetve településein is sok minden megépült.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti