Skip to main content

Ökrész Rozália: A munkanélküliség komoly nehézségeket okoz a fiataloknak

Ökrész Rozália: A munkanélküliség komoly nehézségeket okoz a fiataloknak

Ökrész Rozália: A munkanélküliség komoly nehézségeket okoz a fiataloknak

Az Első fizetésem nevet viselő programról tett fel kérdéseket Ökrész Rozália parlamenti képviselő a Vajdasági Magyar Szövetség nevében a képviselőház mai ülésén.

Mint ismeretes, nagyon kedvezőtlen a fiatalok helyzete a munkaerőpiacon, kezdte beszédét a képviselő, aki rámutatott, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása szerint a 30 év alatti fiatalok körében 21 százalékos a munkanélküliségi ráta.

„A munkanélküliség komoly nehézségeket okoz a fiataloknak és családjaiknak, mivel a tartós munkanélküliség negatív következményeket hagy maga után. Megzavarja a normális életet, csökkenti a fejlődési lehetőségeket. A munkanélküli fiatalok általában a szüleiknél maradnak, később házasodnak, és nehezebben döntenek a gyermekvállalás mellett" – mondta a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.

Hozzátette, a Vajdasági Magyar Szövetség támogatja az Első fizetésem program folytatását, amely tavaly sikeres intézkedés volt a fiatalok munkaerőpiaci helyzetének javítására. A programban a fiatalok állami támogatással, ösztönző intézkedések révén szerezhettek munkatapasztalatot. 8224-en szerepeltek a programban, amelyre 17.081 jelölt jelentkezett 7524 munkáltatónál, ismertette Ökrész Rozália, aki elmondta azt is, hogy a munkaügyi minisztérium augusztus hatodikán bejelentette, hogy folytatódik a program, huszadikán pedig kiírják a vonatkozó pályázatot.

A Magyar Szó az országban az egyetlen magyar nyelvű napilap, tavaly pedig a médiaház is pályázott az Első fizetésem programra. Öt fiatal alkalmazási lehetőségére pályázott a lap, azonban az öt helyett csak két egyetemi végzettségű fiatalt sikerült alkalmaznia a vállalatnak saját finanszírozási forrásból, ismertette Ökrész Rozália, a Magyar Szó igazgatónője.

Lehetséges-e, hogy az Első fizetésem programban az összes regisztrált jelölt, akivel a munkaadók kapcsolatba lépnek, bekerüljön az említett programba? – tette fel a kérdést a VMSZ képviselője.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó online
Ostale vesti