Skip to main content

Kenyérszentelő ünnepség Keviben

Kenyérszentelő ünnepség Keviben

Kenyérszentelő ünnepség Keviben

 Megáldották az új kenyeret Keviben.

Az új kenyér megáldásának ünnepe nagy hagyományokkal bír a Losonc család életében. Anya és leánya együtt álltak színpadra a Kenyérszentelési ünnep kulturális műsorán.

Losonc Éva, Bogaras: „A hagyományok átadása azért fontos számunkra, mert ezek gyönyörű szokások. Szüleink, nagyszüleink így nőttek fel, egy egészen más világban és nagyon fontos, hogy ezt a mai generáció is megismerje, tudja, hogy milyen volt ebben a világban felnőni.”

A szervezők gazdag ünnepi műsorral készültek. Több vajdasági művelődési egyesület is fellépet.

Perpauer Attila, elnök, Móra István Művelődési Egyesület: „A Móra István Művelődési Egyesület 29. alkalommal szervezi meg a Kenyérünnepet itt Keviben. Fontosnak tartjuk, hiszen ez egy régi szokásunk, nemcsak 29. alkalommal, hanem már eleink is megünnepelték ezt az ünnepet. Nagyon fontosnak tartjuk a közösség újraindítását, azt, hogy összehozzuk az embereket, ünnepelni kell, hiszen ez vallásunk és népi kultúránk ősi gyökere.”

A közel 3 évtizedes hagyomány a falu egyik legnagyobb ünnepe. Az eseményt a kenyérszentelő szentmise koronázta meg.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Nagyon fontos, hogy a kisközösségekben is hagyományainkat őrizzük, hiszen hagyományaink megőrzésével tudjuk megtartani identitásunkat, nemzeti mivoltunkat. Számunkra, a zentai önkormányzat számára nagyon fontos, hogy a kisközösségeket is segítsük, a kisközösségekben lévő civil szervezeteket.”

Az ünnepség a falu legnagyobb rendezvénye. Minden évben gazdag programmal készülnek rá.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti