Skip to main content

Aláírták a szerződést - épülhet a Horgoson átívelő kerékpárút második szakasza

Aláírták a szerződést - épülhet a Horgoson átívelő kerékpárút második szakasza

Aláírták a szerződést - épülhet a Horgoson átívelő kerékpárút második szakasza

 A beruházás egy Szerbia és Magyarország közötti IPA-projekt keretében valósul meg.

November végéig elkészül a Horgoson átívelő kerékpárút második szakasza. Az erre vonatkozó szerződést délelőtt írta alá Fejsztámer Róbert Magyarkanizsa polgármestere és Zoran Bejlan a kivitelező cég igazgatója. A kiépített útszakasz több mint 1800 métert tesz ki, a megkötött szerződés értéke több mint 18,3 millió dinár.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Akik jártak már Horgoson, azok tudják, hogy Horgos központjától Magyarkanizsa felé nagyjából az utca feléig megvan már a kerékpárút, most a másik felét is meg fogjuk csinálni egészen Horgos település legvégéig, úgyhogy bízom benne, hogy mindenki biztonságban tudja használni ezt a kerékpárutat. Párhuzamosan zajlik egy másik európai uniós pályázat is, amit a tartományi titkárság visz. A pályázat arról szól, hogy a tervdokumentációt elkészítsék a hiányzó kerékpárútrészekre, úgy, hogy néhány éven belül, amikor a másik pályázat lezárul, akkor bízom benne, hogy Magyarkanizsa község rendelkezésére bocsátják azt a tervdokumentációt, amellyel már pályázni tudunk Horgos központjától a szerb határig és Horgos település végétől egészen Zentáig terjedő kerékpárút kiépítésére.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti