Skip to main content

Különleges falunapra készül Magyarittabé

Különleges falunapra készül Magyarittabé

Különleges falunapra készül Magyarittabé

 Különleges falunapi ünnepség lesz augusztus 6-ától 8-ig Magyarittabén. A település központja már virágdíszben várja a hazalátogatókat. A felújított Művelődési Otthon pedig ezentúl Deák Ferenc író nevét viseli majd.

A református többségű, bánáti falut a magyarság elsősorban a legdélebbi Kossuth-szobráról ismeri. A szoborhoz való évszázados ragaszkodásuk mellett a helyiek összefogása is példamutató volt és megmaradt a nehéz időkben is.

Jámbor Zsuzsanna: „A falunap megünneplésére különleges módon készül a mi kis falunk. Szépítjük a környezetünket és részt vettünk egy pályázaton is a Virágos Magyarországon. A fiatalok összefogtak, nem is csak a fiatalok, hanem a falu népe is, és ezt a mi kis parkunkat szépítették, virágokat ültettek, és utána ápolni is kell, persze.”

Tavaly a járványhelyzet minden fölülírt, így elmaradt a Téli Találkozók, a vidék legrégibb művelődési rendezvénysorozata is, amelynek a megálmodója négy évtizeddel ezelőtt Deák Ferenc író volt. Ezentúl az ő nevét viseli majd a felújított Művelődési Otthon.

Kerekes József, Magyarittabé tanácselnöke: „Nagyon büszke volt arra, hogy ittabei születésű és majdnem, hogy halála napjáig visszajárt Ittabére. Bármilyen meghívásnak eleget tett. És ezért is fontos, hogy mi ezen a módon tisztelegjünk előtte és megtisztelést adjuk az utódainak. Megmutatjuk, hogy nem felejtettük el Deák Ferencet.”

Magyarittabé fogyatkozó közösség. Ezért fontos minden találkozás az itt élők számára - mondta Kerekes József.

„A lakosságunknak 30 százaléka az utóbbi években kiköltözött. És ezek az emberek csak falunapkor és egyéb eseményekkor jönnek haza. Ezért is fontos nekünk ezt a falunapot megtartani, mert akkor úgymond itt van mindenki, aki ittabei.”

Magyarittabé számára fontos a kerékpárút, amely majd a határátkelő megnyitásával összeköti őket Romániával. Közben folyamatban van a két országot összekötő Bega folyó újjáélesztése is. A vize most jóval tisztább, mint volt. Ezt felismerve a fiatalok egy homokos strandot létesítenek a partján, amely remélhetőleg hamarosan benépesül.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti