Skip to main content

Az Európai Uniónak szüksége van Szerbiára

Az Európai Uniónak szüksége van Szerbiára

Az Európai Uniónak szüksége van Szerbiára

– Ahogyan tudjuk, Szlovénia arra törekszik, hogy tovább bővítse az Európai Uniót a Nyugat-Balkán országaival. Azt várjuk, hogy végre hosszú idő után elsődleges szempont lesz az EU bővítése – mondta el Kovács Elvira, a VMSZ parlamenti képviselője mai felszólalásában, amelyben arra is emlékeztetett, hogy július elsejével Szlovénia átvette az Európai Tanács elnökségét.

Kovács elmondta, hogy az első kormányközi politikai konferencián, amelyet június 22-én tartottak, végre elkezdődött a bővítés új módszerének használata, emellett a Szerb Köztársaság tárgyalási folyamata. Ennek az új módszernek köszönhetően Szerbia megnyithatta az első klasztert, emellett készen áll, hogy további kettőt is megnyisson. Kovács emlékeztetett, hogy az új módszernek köszönhetően négy újabb tárgyalási fejezetet fogadtak el.

Kovács rámutatott, hogy a Regionális Együttműködés Tanácsának kutatása alapján, amelyet Tiranában mutattak be, hogy a nyugat-balkáni emberek 77 százaléka úgy véli, hogy a nyugat-balkáni együttműködés erősebb úgy politikailag, mint biztonsági és gazdasági szempontból. Emellett emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor kihangsúlyozta, hogy az EU-nak nincs prosperitása a Szerb Köztársaság nélkül. Emellett arra is rámutatott, hogy tavaly Aleksandar Vučić és a miniszterek a magyar és a szlovén miniszterekkel együtt egyetértettek abban, hogy erős és kompetitív Európát szeretnének, amely méltó hazája a különféle nemzeteknek.

Kovács azzal a kérdéssel fordult a parlamenti vezetők felé, hogy a szlovén elnökség alatt, vagyis az év második felében, számíthatnak-e olyan lépésekre, amelyek előrelendíthetik Szerbia Európai Uniós csatlakozását.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó online
Ostale vesti