Skip to main content

A vajdasági magyar fiatalok szerbiai továbbtanulási lehetőségeiről tárgyalt Kövér László Újvidéken

A vajdasági magyar fiatalok szerbiai továbbtanulási lehetőségeiről tárgyalt Kövér László Újvidéken

A vajdasági magyar fiatalok szerbiai továbbtanulási lehetőségeiről tárgyalt Kövér László Újvidéken

 Az eseményen az Európa Kollégium mellett bemutatkozott még az Újvidéki Színház, a Magyar Szó, a Forum Nyomda és a Forum Könyvkiadó Intézet.

A magyar Országgyűlés elnöke megtekintette az Európa Kollégiumot, valamint egy tájékoztatón is részt vett, amelyen a Duna-parti városban működő, közösségi szempontból fontos intézmények jelenéről és jövőbeni terveiről volt szó. Emellett a vajdasági magyar fiatalok szerbiai továbbtanulási lehetőségeiről is megbeszélést folytattak az illetékesek.

Kövér László házelnököt és Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkárt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke fogadta. Az Európa Kollégiumban tartott tájékoztatáson a Magyar Szó Lapkiadó Kft. kisfilmmel mutatkozott be. A lap megalakulásától napjainkig szemléltették a szerkesztőség tevékenységét.

Ökrész Rozália, igazgató, Magyar Szó Lapkiadó Kft., Újvidék: „Ma is a Magyar Szó az egyetlen magyar nyelvű napilap Szerbiában és jelentősége elkerülhetetlen. Természetesen az új idők, új követelményeihez igazodván online formában is megjelenítjük napilapunkat. Egy fölerősített, egy tehetséges csapattal.”
Magyar Szó és a Forum Könyvkiadó Intézet mellett az Újvidéki Színház előadásairól, elismeréseiről Venczel Valentin igazgató beszélt.

„Az újvidéki magyar színház, mint kisebbségi a szerbiai színházi mezőny és a nyugat-balkáni színházi mezőny első három színházának egyike. Ez egy nagyon fontos tény számunkra. Egy olyan tény, amiről szeretnénk, hogy tudjanak.”

Az Újvidéken megtalálható magyar kultúráért és tájékoztatásért felelős intézmények mellett az esemény házigazdájáról, az Európa Kollégiumról is szó volt. Az épületet körbejárta Kövér László házelnök, majd tájékozódott működéséről.

Vicsek Annamária, az Európa Kollégium igazgatóbizottságának elnöke: „Egy olyan szakkollégiumi rendszert működtet, amely azt hiszem, hogy bebizonyította, az elmúlt hat év során, hogy egy Európa szerte egyedülálló intézmény, és az a szakkollégiumi rendszer, ami a közéleti esteket, a színházi-, koncertlátogatásokat egyaránt magába foglalja.”

Vicsek Annamária hozzátette: az Európa Kollégium működése a Magyar Kormány hathatós támogatásának köszönhetően, a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül valósulhat meg. Az intézmény más magyarországi szakkollégiummal is jó kapcsolatot ápol.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti