Skip to main content

Minden a burgonyáról szólt Királyhalmon

Minden a burgonyáról szólt Királyhalmon

Minden a burgonyáról szólt Királyhalmon

 Burgonyafesztivált tartottak a településen. A faluban első ízben rendezték meg az eseményt, amelyen főző- és ügyességi verseny, illetve kultúrműsor szórakoztatta a kilátogatókat.

A falu parkjában több mint 30 bográcsban főtt a kakas, amit újkrumplival tálaltak a főzőverseny csapatai. A résztvevők elmondták, nem nagy ördöngösség a kakaspaprikás elkészítése.

Zsámboki Zsolt, Magyarkanizsa: „Először is a hozzávalókat el kell készíteni, tehát a hagymát, a fokhagymát, és a kakast, ami jó minőségű legyen, és aztán elkezdjük főzni.”

Raffai István, Királyhalom: „Sok pörköltet főztem már, de kakasból még nem. Ez most az első, majd meglátjuk, hogy milyen lesz, megmondja a zsűri, hogy ehető lesz-e vagy nem, de én remélem, hogy ehető lesz.”

A főzőversenyre benevezett csapatok ügyességi versenyen is megmérettettek, ahol a főszerep szintén a krumplié volt. A fesztiválon számos kísérőrendezvény is helyet kapott.

Kókai Anasztázia, elnök, Homokszem Civil Szervezet: „Kézműves kirakodókat vártunk. Jelentkeztek Kanizsáról is néhányan, öt-hat helybéli kirakodó van, mindenfélével készültek. Vannak itt betonból készült edények, tűzzománc ékszerek, táskák, üvegfestés, tehát elég színes paletta.”

A fesztiválon a helyi gazdák krumpliterméseit is megtekinthették a kilátogatók. A Burgonyafesztiválra többek között dr. Pásztor Bálint, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke is kilátogatott.

„Nagyon fontosnak tartom azt, hogy minden településnek meg legyen a saját rendezvénye, egy olyan nap, amikor összejönnek a helyiek és vendégeket fogadnak. Királyhalmot a messze földön híres Szamárversenyről ismertük meg, az elmúlt 10 évben a Nemzeti Összetartozás Napjának a helyszíne, de az idei évtől a Burgonyafesztiválnak a helyszíne is, azok előtt tisztelgünk, akik ezt a munkát végzik.”

A rendezvényt a királyhalmi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület leánykórusának és néptáncosainak a fellépése zárta.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti