Skip to main content

Bizalmat szavaztak Czegledi Rudolf polgármesternek Zentán

Bizalmat szavaztak Czegledi Rudolf polgármesternek Zentán

Bizalmat szavaztak Czegledi Rudolf polgármesternek Zentán

A zentai községi képviselő-testület ma délelőtti ülésén megerősítette tisztségében Czegledi Rudolf polgármestert, ugyanis a huszonkilenc tagú testület szavazattöbbséggel elfogadta azt a sürgősségi eljárásban tárgyalt javaslatot, hogy a testület ne fogadja el a Korrupcióellenes Ügynökség ajánlását, mi szerint a korábbi időszakra vonatkozóan megállapított összeférhetetlenség miatt Czegledi Rudolfot váltsák le a tisztségéről. A javaslatot ellenszavazat nélkül, két tartózkodással fogadták el.

A javaslat elfogadását követő rögtönzött sajtótájékoztatón Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai községi szervezetének elnöke, a VMSZ községi képviselő-testületbeli frakciójának vezetője örömének adott hangot annak kapcsán, hogy Zentának továbbra is VMSZ-es polgármestere marad, akinek irányításával tovább folytatódhat a megkezdett munka.

– Amit elkezdtünk a tavalyi évben, azt ugyanezzel a csapattal, ugyanebben a felállásban folytatjuk tovább – fogalmazott a sajtótájékoztatón Pék Zoltán.

A képviselők a Korrupcióellenes Ügynökség végzéséről tegnap értesültek, a törvények összegzését és az anyagok begyűjtését követően pedig úgy döntöttek, hogy Czegledi Rudolf továbbra is betöltheti polgármesteri funkcióját Zentán.

A hétfői ülés első napirendi pontjaként Czegledi tájékoztatta a képviselőket a korrupcióellenes ügynökség végzésének tartalmáról, amely péntek délután érkezett meg a helyi hivatalhoz. A végzés szerint összeférhetetlenséget állapítottak meg a polgármester esetében, ezért bizalmi szavazást kellett indítványoznia. A vizsgálat tárgya az előző polgármesteri ciklushoz kötődött, 2016-ban ugyanis a Cor Jesu Alapítvány két pályázatot adott be a községhez, egyik a Jézus Szíve templom felújításával, a másik az egyházzenei fesztivállal volt kapcsolatos. Ezt a két pályázatot az önkormányzat jóváhagyta, Czegledi pedig aláírta és engedélyezte a kifizetést, miközben a Cor Jesu Alapítvány igazgatóbizottságának is tagja volt.

A korrupcióellenes ügynökség évek óta vizsgálja az ügyet és végül érdekütközést állapított meg a két funkció között. A végzés alapján a polgármester azonnal indítványozta a bizalmi szavazást. „Úgy gondolom, egy polgármester nem lehet egyetlen pillanatig sem úgy polgármester, hogy bármi kétely merül fel az alkalmasságával kapcsolatban, vagy a funkciója betöltésével kapcsolatban” - mondta Czegledi a tegnapi sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor kiemelte, hogy „a programok, amiket a Cor Jesu Alapítvány elvégezett, mind sikeres programok voltak, szabályos pénzügyi elszámolásokkal, IPA pályázatokon vettek részt, és semmilyen rendellenességet nem állapítottak meg.”

Szerző (Forrás)
Magyar Szó
Ostale vesti