Skip to main content

Idén megtartják a Vajdasági Vágtát

Idén megtartják a Vajdasági Vágtát

A május 15-én vagy június 19-én megrendezendő verseny helyszíne a szabadkai lóversenypálya lesz
Idén megtartják a Vajdasági Vágtát

A járványhelyzetre való tekintettel tavaly nem rendezték meg a Vajdasági Vágtát. Helyette, közönség nélkül, Vajdasági Futamot szerveztek a szabadkai lóversenypályán. A szervezők idén ismét nézők előtt szeretnék megtartani a megmérettetést. A IX. Vajdasági Vágtának, ahogy az elmúlt évi futamnak is, a szabadkai lóversenypálya ad otthont, és május 15-én vagy június 19-én kerül rá sor. A versenyzők jelentkezését pedig már várják a szervezők. A részletekről Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója, az esemény főszervezője számolt be lapunknak.

– Társszervezőinkkel együtt úgy döntöttünk, hogy május 15-én vagy június 19-én megtartjuk a sorrendben kilencedik Vajdasági Vágtát. Habár az elmúlt évben csak Vajdasági Futam volt megrendezve, a számozást szeretnénk megtartani. Ezzel is jelezzük, hogy immár közel egy évtizede tartjuk meg itt a Délvidéken a Nemzeti Vágta előfutamát. Azért beszélünk két időpontról, mert eredetileg a május 15-ei időpontban gondolkodtunk, de közben egyre aggasztóbban alakult a járványhelyzet. Így a magyarországi társszervezőktől kértünk még egy időpontot. Ez lett június 19-e. Szervezőtársaimmal együtt úgy határoztunk, hogy április 10-e körül tartunk egy megbeszélést, és eldöntjük melyik napon tartjuk meg a Vajdasági Vágtát. Meglátásom szerint egyre valószínűbb, hogy az időpont június 19-e lesz. Főleg azért, mert a rendezvényt szeretnénk közönség előtt megtartani, hiszen így teljes a vágta: lovakkal, a lovakat szerető közönséggel és jókedvvel. A tavalyi évben a futamot Szabadkán a lóversenypályán tartottuk meg. Az idei évben is ezen a helyszínen szeretnénk megtartani az eseményt, ugyanis a lóversenypálya vezetőségében nagyon jó házigazdákra leltünk. Mindenben készségesen a rendelkezésünkre álltak – nyilatkozta a főszervező.

Bunford Tivadar a fentiekhez hozzátette, hogy pontosan milyen előírások mellett lesz látogatható a rendezvény, az az aktuális járványhelyzettől függ majd. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi egy nagy tömeget megmozgató esemény megtartását, akkor Vajdaság-szerte buszok szállítják majd a közönséget a futamok helyszínére. A tervek szerint a vágta futamai mellett ügetőversenyeket, fogathajtást, különböző lovasjátékokat is tartanak, valamint a hagyományos főzőversenyt is szeretnék megszervezni.

A vágta termesztésen nem jöhetne létre támogatók nélkül.

– Az idei évben is a fővédnökünk Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki minden évben teljes mellszélességgel kiáll a Vajdasági Vágta ügye mellett. Ezenkívül magunk mellett tudhatjuk a Bethlen Gábor Alap támogatását is, amely minden évben segíti ennek az eseménynek a megszervezését, de mellettünk van számos vállalkozó is, akik szívügyüknek tekintik azt, hogy ezen az alkalmon a magyar közösség ilyen nagy számban együtt legyen – mondta Bunford Tivadar.

A lovasok és kishuszárok idén is, ahogy minden évben, Illés Ferencnél, a lovasok szervezőjénél jelentkezhetnek a 063/78-50-780-as telefonszámon. A versennyel kapcsolatos előírások és információk megtalálhatóak a Nemzeti Vágta honlapján (www.vagta.hu). Bunford Tivadar arra kérte a versenyzőket, hogy minél előbb jelentkezzenek, és kezdjék meg az edzéseket, hogy a lovak jó formában legyenek a versenyre.

A főszervező emellett az utóbbi időben egy, a lovakra leselkedő veszélyre is felhívta a figyelmet.

– Szeretném felhívni a versenyzők figyelmét arra, hogy a tél folyamán megjelent egy, a lovak között terjedő herpeszbetegség. Ez a vírus néhány vajdasági ménesben, de Magyarországon és több környező közép-kelet-európai országban is gondot okozott. Ezért a FEI, vagyis a Nemzetközi Lovasszövetség egy időre le is tiltotta a lóversenyeket. Ezt a tilalmat azóta már feloldották, néhány ügetőfutamot már meg is tartottak Budapesten, a Kincsem Parkban. Aki még nem oltotta be a lovát ez ellen a betegség ellen, jó lenne, ha azt minél előbb megtenné – mondta Bunford Tivadar.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, pasz (Fotó: Gergely Árpád)
Ostale vesti